Bevezetés az alagútba

A megyei önkormányzat holnapi ülésének napirendjén szerepel Arad turisztikai stratégiájának megszavazása, amelyre várhatóan akadály nélkül rábólint a testület, pedig oka lenne megkérdezni, miért kellett sok pénzért megbízni egy bukaresti alapítványt (Fundaţia Centrul pentru Analiză şi Dezvoltare Instituţională – Eleutheria, a továbbiakban a CADI rövidítést használjuk), amely végül egy hetven oldalas fércművet dobott az asztalra, és amelyben Arad meglátogatandó értékei között nem szerepel a Szabadság-szobor vagy a Szentháromság-szobor. Pedig ha megszámolhatnánk, hogy hány turista áll meg Aradon kizárólag a Szabadság-szobor miatt, akkor ez messze az első helyen szerepelne, de ennek szándékos kihagyása nyilván politikai indíttatású.

A CADI által készített turisztikai stratégia legnagyobb tévedése viszont, hogy teljes egészében a megrendelő megyei önkormányzat nyakába varrja a turizmus fejlesztésének felelősségét, holott valójában az önkormányzat csupán az objektumok elérhetőségéért felelhet bizonyos mértékben, a vendéglátás minőségéért, bizonyos látnivalók állapotáért, fogadókészségéért nem felel. De óriási hibának, pontosabban a mű minél kevesebb munkával való összeállításának számlájára írható, hogy egy országos, mindössze 1207 (!) személyre kiterjedő felmérés alapján állapítja meg, hogy a lakosságnak mindössze 9 százaléka választaná egy hétvégi kirándulásra Arad megyét. Miközben tudhatták volna, hogy Romániában a katasztrofális közlekedési lehetőségek miatt még nem divat az úgynevezett hétvégi „city-break”, amikor két-három napra elrepülünk egy városba, és befizetünk egy zsúfolt programra. Ugyanakkor helyesen állapítja meg, hogy Arad megyére a tranzit-turizmus a jellemző, mellette bizonyos típusú üzleti kiruccanás, a gyógyturizmus vagy falusi turizmus viszont teljesen hiányzik. Egyébként a szövegben többször jelzett saját felméréseikről sosem mondják el, hol, mikor készültek és hány személyt faggattak.

A hosszasan sorolt megállapítások, statisztikai adatok, kínálat mellett azonban sokkal érdekesebb, hogy a tanulmány mit javasol a turizmus fellendítésére, hisz tulajdonképpen ezért rendelték meg. Általánosságokat megfogalmazva javasolja, hogy a megyei önkormányzat válasszon 4-5 irányvonalat, amelynek finanszírozását biztosítani tudja, vagyis változtasson a mindenből egy cseppet, de végül semmit stratégiából. A CADI szerint 2012–2016 a befektetések időszaka, az első pozitív eredmények 2016–2019 között várhatóak. Persze, ez nagyban függ attól, hogy a megyei tanács végül milyen csapások irányába indul, de A bor útjaprogram vagy a solymosi vár átvétele és rekonstrukciós terve pozitívumnak tekinthető.

Érthető módon a bukaresti „felmérők” nem tették első helyre Arad és a megye épített örökségét, szerintük Aradon csupán a Forradalom útján érdemes végigsétálni, két kilométer hosszan. Szerencsére, felsorolják szinte az összes, még a magyar időkben épített fontos épületet, házat, templomot, de csak mellékesen vetik óta, például a „Régi színházat”, a zsinagógát, víztornyot, Kultúrpalotát, mintha ezek nem lennének pont annyira jelentősek, mint a Forradalom útjának épületei, de ismétlem, számukra ezzel le is zárul Arad kínálata, pedig román létükre azért illett volna megemlíteni Goldiş házát, a Tribuna nyomdáját vagy a nagypiacnál található ortodox templomot.

A elemzés fölöslegesen és túl hosszan sopánkodik az aradi váron, annak turisztikai lehetőségein, mivel ennek visszaszolgáltatása még teljesen bizonytalan, viszont szerencsére kiemelten beszél a Radnai templomról. A stratégia olvasásakor egyébként az volt az érzésem, hogy a szerkesztők, habár megjegyzik, hogy a „terepen” elemezték a helyzetet, megelégedtek azzal, hogy végignyargaltak Arad belvárosán és a Maros-völgyén, ez utóbbi biztos útjukba esett, mert a Körösök-völgyét mellőzik.

A CADI következtetése szerint Arad megye idegenforgalmának fellendülési útja a sport- és szabadidő-turizmus. Megállapítják, hogy a sporthorgászatra és víziturákra kell összpontosítani, de nem elhanyagolható a vadászat sem, és itt felsorolja a megye több horgásztavát, vadgazdaságát, megjegyezve, hogy a természeti adottságot messze felülmúlják a szomszédos megyék és a szomszédos magyarországi régiók kínálatát. Úgy vélik, a Maros Tájvédelmi Körzet mellett az aradi evezősklubok is kellene foglalkozzanak kajak-kenu kölcsönzéssel, de hasonló feladatot szab a Maros mentén található evezős sportklubokra (?) is. Javasolják kerékpárutak építését a megyében, ezek rákötését a magyarországi hálózatra, lovaglást, ejtőernyőzést, barlangkutatást, csapatsportokat, vagyis mind olyat, amihez nincs infrastruktúra, kidolgozott módszer, konkrét kínálat.

A CADI tanulmánya célként jelöli meg a nem létező gyógyfürdő-turizmust (Menyháza, Lippa), holott tudhatták volna, hogy a határ menti magyar kínálat ebben a tekintetben még hosszú ideig verhetetlen, magántőke bevonása nélkül pedig elképzelhetetlen ennek fejlesztése Arad megyében. Megemlítik még az üzleti turizmust, de azonnal hozzáteszik, hogy szálláshelyek hiányában ez nem járható. Egyébként érdekes módon az elkészült stratégia hemzseg azoktól a példáktól, megoldásoktól, javaslatoktól, amelyek még a szerzők szerint is megvalósíthatatlanok, számtalan kilábalási esélyre csak legyintenek, fanyalognak. És persze, hogy összejöjjön legalább a 70 oldal, teletömték a szöveget álmodozásokkal, kívánságlistákkal: adócsökkentés a szállásadóknak, együttműködés a megye és a turisztikai cégek között (holott Aradon nincsenek touroperátorok, csak viszonteladók), szimpóziumok, megbeszélések stb. A stratégia egy akciótervvel zárul, ami szintén a tudományos-fantasztikus kategóriába tartozik, hisz nem rendel mellé pénzt, konkrét felelősséget, megbízatást.