Déván járt a Csík Zenekar, meg a Székelyföld

Írta:
2022. szeptember 29. 18:30 (csütörtök) /

Alig értek véget a Hunyad Megyei Magyar Napok, fantasztikus ráadásként, a Ferences Biciklitúra és a helyi római katolikus plébánia meghívására megérkezett Dévára a Csík zenekar.  S hogy a helyiek igen örültek nekik, azt már a koncert előtti percekben érezni lehetett, hiszen rég nem látott mértékben népesült be a Drăgan Muntean Művelődés Központ 400 férőhelyes nagyterme.

A „hangolás” ez alkalommal egészen sajátosan történt. A koncertet megelőző fél órában ugyanis a hangszerek már készen sorakoztak a teremben, társaságukban azonban nem a Csík Zenekar tagjai, hanem a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői: Mirk Szidónia-Kata és Zsidó Ferenc főszerkesztő jelentek meg a színpadon. Röpke félórában lelket megmozgató felolvasással, jó székely humorral fűszerezett történeti áttekintéssel ismertették az idén októberben 25 éves fennállást ünneplő Székelyföld kulturális folyóiratot, mely egyfajta nagykövete a térségnek, az itt élő embereknek. Hasonló feladat hárul a Székely könyvtár kereken száz kötetére is, mely az utóbbi tíz esztendőben szép sorjában az érdeklődők elé tárta a székely írásbeliség színét-javát, Apor Pétertől és Mikes Kelementől a kortárs szerzőkig. „Miután a helyiek szövetkezve megalkották a mezőgazdasági és gasztronómiai termékekre kiterjesztett székely termék brandet, úgy gondoltuk a kultúránkban, irodalmunkban is van egy sajátos székely vonal, amit ebben a sorozatban sikerült végigkövetni” – ismertette a kötetek történetét Zsidó Ferenc. Mirk Szidónia pedig olyan lélekhez szóló részletet olvasott fel Tánczos Vilmos, Elejtett szavak című kötetéből, mely a vadidegennek is megnyitotta volna a szívét a székelység felé. Déván azonban inkább rokonlelkekre találtak a székelyföldi vendégek. Az is kiderült, hogy Hargita megye Tanácsa igencsak komolyan támogatja a bemutatott folyóirat és könyvsorozat megjelenését, és hát ahhoz is van némi köze, hogy a bemutatókat követően színpadra léphet Déván a Csík Zenekar.

A várva várt koncert két támogatójának, a Hargita megyei Tanácsnak és a Ferences Biciklitúrának, a fő szervező fr. Főcze Bonaventúra mondott köszönetet, aki Tamási Áron szavaival „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én” erősített rá a székely könyv- és lapszerkesztők gondolataira.

És végre színpadra érkezett a Csík Zenekar, Csík János – hegedű, Majorosi Marianna – ének, Szabó Attila – hegedű, Makó Péter – fúvós, Barcza Zsolt – cimbalom, Bartók József – nagybőgő, Kunos Tamás – brácsa felállásban. Valószínű vastaps kísérte volna produkciójukat akkor is, ha a közel másfél órás dévai koncert alatt kizárólag népdalokat adtak volna elő, sajátos hangszerelésükben. De mint várható volt, egyéb is előbújt a tarisznyából. Egy kis kalotaszegi összeállítással fűszerezve követte egymást HOBBO Vadászatának népszerű darabja: a Mesél az erdő, Bagossy-dalok és hát az új, pandémia-szülte LGT-s Csík-lemez néhány nagyszerű száma. Ilyen repertoárral nem volt nehéz közös dalolásra bírni a közönséget. A műsor lezárása azonban igen nehezen ment. A vastaps addig véget nem ért, míg fel nem csendült a klasszikus Csík-sláger, a Most múlik pontosan. Egyszóval a közönség nem panaszkodhatott, Csík Jánosék minden jóból hoztak Dévára. Meg is köszönték a helyiek becsülettel, fr. Főcze Bonavanetúra Isten áldását kérte a zenekar tagjaira, munkájára és imával zárta a különleges élményt hozó estet.

 

 

Fotók: Dulinszky László és Gáspár-Barra Réka

 

Hozzászólások