RMDSZ MKT-ülés Aradon (I.)

Faragó Péter: Állítsuk meg George Simiont!

Írta:
2025. május 9. 14:01 (péntek) /

Május 8-án, csütörtökön az RMDSZ Arad Megyei Szervezete székházának a nagytermében került sor a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) ülésre, ahol a nagy számú egybegyűltet a prezídiumból Sánta Bernadett alelnök és Pál Norbert titkár társaságában Bíró Zoltán MKT-elnök köszöntötte, mindannyiuknak megköszönve a részvételt. A továbbiakban üdvözölte Horváth Anna önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnököt, majd ismertette a napirendet. Miután a résztvevők jóváhagyták a napirendet, felkérte Faragó Péter megyei elnököt politikai tájékoztatójának a megtartására.

 

Drámai hangvételű tájékoztató

Faragó Péter üdvözlő szavait követően megköszönte a nagyszámú részvételt, majd előre bocsátotta: e találkozó az érdekvédelmi szövetség, az erdélyi magyarság és Románia szempontjából is egy nagyon fontos időszakban jött létre. A tájékoztató elején néhány gondolat erejéig visszatért 2024-re, összegezve, hogyan is jutottunk a mostani helyzetbe. Mindenkinek megköszönte az akkori szuperválasztáson való részvételt, hiszen tavasszal önkormányzati és európai parlamenti választások voltak, amelyeken a szövetség viszonylag magas részvétel mellett nagyon jól szerepelt. Brüsszelbe európai parlamenti képviselőket sikerült küldenünk, de talán a legfontosabb az volt, hogy önkormányzati szinten is jól szerepeltünk, megkaptuk a magyar közösség támogatását, ezért növelni tudtuk az önkormányzati képviselőinknek a számát. „Bizakodó, jó hangulatban tekintettünk az őszi parlamenti és államfő-választások elé. Az RMDSZ a parlamenti választásokon is nagyon jól szerepelt, ezért erős frakcióval szerepelhet az ország törvényhozásában. A tény, hogy a visszaosztás ezúttal nem kedvezett számunkra, ezért Arad megye magyarsága nem rendelkezik parlamenti képviselettel. Lényeg, hogy sikeres kampány után, jó eredményt ért el az érdekvédelmi szövetség, hiszen 13 ezer szavazatot kapott, amire régóta nem volt példa. Az eredmény viszont azt igazolja: erős közösség áll mögöttünk, amelynek tagjaira számítani lehet. A bajaink az államfő-választással kezdődtek, amelynek az eredményét az Alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította. Közben Bukarestben megalakult a kormány, amelynek az RMDSZ manapság is tagja. A nehéz idők ellenére, büszkék vagyunk erre, s ez a magyar közösség javára lehet, fejlődhetnek a településeink. A koalícióban megszületett a döntés, hogy egyetlen államfőjelölt állításáról Crin Antonescu személyében, aki a Nemzeti Liberális Pártnak volt az elnöke, de az elmúlt 10 évben visszavonult a politikából.” Antonescut mindhárom párt elfogadta, és a kampányban is megmutatta, hogy a magyar közösség számíthat rá, nem voltak magyarellenes megnyilvánulásai, európai gondolkodásmódról tett bizonyságot, megfelelő lett volna az államfő tisztségre. Faragó nem óhajtotta elemezni, hogy az államfő-választás kampányába a kormánypártok közül ki mennyi energiát fektetett, erről az eltelt másfél hónapban nagyon sok vélemény hangzott el, de hozzáfűzte: „mi magyar közösségként teljesítettük a felvállalásainkat”. Mind az erdélyi, mind pedig az Arad megyei magyarság elfogadta, teljesítette az elvárásokat, de május 4-én este szomorúan szembesültünk a ténnyel, miszerint a közös jelölt nem jutott be az elnökválasztás második fordulójába. A második fordulóba az AUR jelöltje, George Simion jutott be, ahol az ellenfele Bukarest polgármestere, Nicuşor Dan lesz, aki az országos politikában különösen nem vett részt. Róla tudni kell, hogy egy civilszervezet támogatásával, 2020 óta Bukarest főpolgármestere. „Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk, ezért a következő napokban nagyon sokat kell tennünk, hogy az országnak ne olyan államfője legyen, aki a politikai karrierjét arra építette, hogy a mi történelmünket gyalázza, s aki meggyőződésből magyarellenes politikát folytat. Remélem, mindenki érzi a veszélyt, amit Simion győzelme jelentene az országnak, a magyar közösségnek, hiszen az elmúlt években nem egyszer elmondta, milyen jövőt, sorsot szán az itt élő nemzeti kisebbségeknek. Szó sem lehet önálló magyar iskolákról, legjobb esetben vegyes tannyelvű iskolák működhetnének, ugyanakkor a családon kívül semmilyen közintézményben nem lehetne szó anyanyelv használatról. Eddig rengeteg ehhez hasonló megnyilvánulása volt, az utóbbi napokban mosakodni próbál, továbbá elhitetni, hogy mindez nem éppen úgy van, hanem mindenkivel tárgyalni akar, hogy megtalálja a közös hangot. Ne higgyünk neki, hogy képes lenne megváltozni, elfogadná s a mi kisebbségi ügyeinkkel, jogainkkal törődne.

Ami Nicuşor Dant illeti, nem lehet sokat tudni róla, nem volt vele dolgunk, de azt biztosra vehetjük: nem az a politikus, aki a magyar közösséget támadná, látja mennyire fontos, hogy az országban az európai irány megmaradjon mind a gazdaság, mind a munkahelyek szempontjából. Ha ő lesz az államfő, vele partnerek tudnánk lenni, értekezni tudnánk vele. Nicuşor Dan az USR tagja volt, most nincs mögötte párt, szemben Simionnal, aki mögött az AUR áll azzal a Tănaseval, aki évek óta mást sem tesz, mint támadja az önkormányzatokat a kétnyelvűség miatt. Ha Simion nyer, akkor hamarosan az AUR fog kormányozni a hozzá közelálló partnerekkel együtt.

Tisztelt hölgyeim és uraim, 10 napunk van arra, hogy meggyőzzünk minden magyar embert, miért fontos számunkra részt venni az államfőválasztás második fordulóján. Minden magyart meg kell győznünk: nem kell szeretnie Nicuşor Dant, de ha Simion nyer, az nekünk, magyaroknak nagyon nehéz, keserves 10-15 évet jelenthetne. Ha államfő lesz, nem egy-két évre, hanem hosszú távra rendezkednek be. Az ország gazdasága s ugyanakkor a mi kisebbségi jogaink is súlyos károkat szenvednének. Éppen ezért, az a hangsúlyos kérésem, elvárásom minden józan gondolkodású magyar embertől, akinek fontos a közösségünk, hogy a választásokig győzzük meg azokat a magyar embereket, aki ránk hallgatva Antonescura szavaztak, a következő szavazáskor egyetlen lehetőség számunkra Nicuşor Dan. Győzzük meg azokat az ismerőseinket is, akik legutóbb nem szavaztak, hogy feltétlenül vegyenek részt a választáson, és szavazzanak Nicuşor Danra. Beszéljünk olyan személyekkel is, akik egy-egy közösségben befolyással rendelkeznek, hogy vegyenek részt a választáson, és ők is szavazzanak Nicuşor Danra. Nagy a feladat, hiszen országos szinten még 2-2,5 millió ember szavazatára van szükség ahhoz, hogy ne Simion legyen az államfő. Ne azért tegyük, hogy Nicuşor Dan legyen az államfő, hanem azért, hogy ne Simion legyen az, aki nagy veszélyt jelent számunkra! Tehát a következő napokban ez a legfontosabb közösségi feladatunk, amihez minden lehetséges eszközt vegyünk igénybe: telefonáljunk, használjuk a Facebookot, személyesen keressük meg az ismerőseinket. Mindenkinek mondjuk el, milyen hatalmas veszélyt jelenthet számunkra Simion győzelme, ami azzal járhatna, hogy visszatérhetnénk a két világháború közötti vagy a Ceauşescu-féle diktatúrához. RMDSZ-kampány a következő napokban nem lesz, de magánemberként mindent tegyünk meg Simion győzelmének a meggátolásáért” – zárta drámai hangvételű politikai értékelőjét Faragó Péter RMDSZ-elnök

(Folytatjuk)


Faragó Péter RMDSZ megyei elnök felvázolta az államfőválasztás második fordulójának a drámaiságát

Hozzászólások