FesztMagyar, először

Vasárnap este nyolckor a Déli színpadon – merthogy volt egy másik is, az Északi, mintegy száz méterre –, szóval a színpadon javában ropta a békéscsabai Tabán táncegyüttes, bár a hivatalos zárási idő, 19 óra, már rég elmúlt. 

Akkor már a sátrak körül már javában folyt a pakolás, a résztvevők a hazautazásra készülődtek: végetért az első FesztMagyar a budapesti Millenáris parkban.

Mi is a volt ez a háromnapos, pénteken délután kezdődött rendezvény?

Először egy kis szómagyarázat: a feszt latinul ünnep, magyarul pedig az „állandó, állandóan” jelentésben használjuk. A kettőből az „állandó magyar ünnep” jelentés adódna. Nos, a rendezőknek, a Millenáris kiállítási komplexumnak a vezetői az volt az elképzelésük, hogy ezután rendszeresen, évente meghívjanak tíz-tíz Kárpát-medencei várost, magyarországit és határon túlit, a bemutatkozásra, hogy a Millenáris látogatói – s a sajtó révén talán mások is – megismerjék őket. A legfontosabb kikötés az volt, hogy minden város azokkal a dolgokkal, tárgyakkal, anyagi és szellemi termékekkel stb. jelentkezzen, amelyeket ő maga a legjellemzőbbnek tart, és amelyek, természetesen, a rendelkezésükre bocsátott sátrakban elférnek, szállíthatók stb. Így aztán mind a tíz, az első szériába meghívott város – ábécé sorrendben Arad, Beregszász (Kárpátalja, Ukrajna), Békéscsaba, Kassa (Felvidék, Szlovákia), Kolozsvár, Lendva (Muravidék, Szlovénia), Magyarkanizsa (Vajdaság, Szerbia), Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár – igyekezett igazán jellemző dolgokkal kiállni. Kolozsvár, például, a Mátyás király és a kolozsvári bíró közismert történetének bábváltozatával, Székesfehérvár a királyok városát, a magyar történelmet bemutató játékkal, Arad a tizenhárom vértanút emlékét felelevenítő A nemzet kegyelete c. előadással és fotókkal, bár minden város természetesen több műsorral jelentkezett. Mint a felsorolásból is látható: a tíz bemutatkozóból négy anyaországi, hat pedig határon túli volt.

Két és fél napon keresztül – a péntek délután két órakor indult – a két színpadon szinte megállás nélkül  peregtek a produkciók: népi és moderntánc-csoportok, népi és rockzenekarok, bábegyüttesek, énekesek, egyéni műsorok előadói léptek fel. A produkciók között volt olyan különlegesség is, mint a békéscsabai kolbász árverése, de volt divatbemutató, humor- és irodalmi műsor is – a teljes felsorolás túl hosszúra nyúlna.

Az aradi képviseletet a Tapasztó Ernő vezette Aradi Kamaraszínház fogta össze. A „kiállítási kellékeket” szállító kisbuszban ott voltak a két résztvevő festőművész, Kett Groza János és Takács Mihály képei, a Nyugati Jelen, az Irodalmi Jelen példányai és a Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent könyvek, az Aradi Fotóklub mintegy harminc fényképe, grafikák Arad jellegzetes épületeiről, műemlékeiről, a ménesi pincészet híres borai, a városháza által szponzorált kiadványok Aradról (egy szép album, várostérkép, kulturális programfüzet). Budapesten csatlakozott a csapathoz Éder Enikő színművész (Különjárat c. műsorát nagyra értékelte a közönség) és az aradi filharmónia kvartettje (Drăgoi Cristina, Kászoni László, Szenes Andrea és Constantin Tălmaciu fuvolaművész, aki egyenesen Bécsből jött el). Mindkét aradi színpadi színpadi produkció (Éder Enikő és a kvartett) naponta előadásra került, egyszeri volt viszont az Irodalmi Jelen szombati irodalmi délutánja az Irodalmi kávéházban (Mányoki Endrével és Werner Sennyei Tiborral), vasárnap délután pedig Ujj János történész vetített képes, színvonalas előadása a 13 aradi vértanú emlékezetéről a magyarság körében és Bálint Zoltán nagysikerű borbemutatója.

Egészében véve sikeres, de nem egészen hibátlan rendezvénynek könyvelhetjük el az első FesztMagyart. Mint az a Benyák Zoltán főrendezővel folytatott beszélgetésünkből is leszűrhető: nemcsak a jelenvolt tíz város képviselői, de maguk a rendezők is jóval nagyobb közönségrészvételre számítottak. A FesztMagyar időben – számára meglehetősen szerencsétlen módon – egybeesett a Nemzeti vágtával, a budai várban rendezett édességfesztivállal, az Andrássy úti korzóval, a lúdfesztivállal, hogy csak az általunk ismert nagyobb rendezvényeket soroljuk fel, amelyek sok érdeklődőt elvontak a (csodálatosan szép őszeleji időben sorra került) Millenáris-rendezvényről. Kár, mert mind a tíz város kivétel nélkül jó, vagy annál is jobb színvonalú produkcióval jelentkezett. E sorok írója bevallja (négyszemközt és bizalmasan) a kedves olvasónak: igen kellemesen „csalódott”, és a határon túli városok magyar életéről, kultúrájáról, életérzéséről is sok újat megtudott. A FesztMagyar három napja minden látogató számára hasonló lehetőséget teremtett (volna), kár, hogy nem használták ki maradéktalanul.

Reménykedjünk abban, hogy a következő rendezvényekre résztvevő és szervező is levonja a tanulságokat a hibákból, zökkenőkből, és a következő FesztMagyarok az elsőnél is sikeresebbek lesznek. Mert az elgondolás igazán kitűnő.