Szombaton a felújított, korszerűsített nagyvarjasi kultúrotthon udvarán felállított szabadtéri színpadról Vajda Noémi Andrea műsorvezető románul és magyarul köszöntötte a gyülekező közönséget. Amint előre bocsátotta, a falunap programját a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és a Nagyvarjasi Asszonykórus szervezte. Ezt követően, felkonferálta a népzenei és néptáncprogram első fellépőit, a pécskai Păstrătorii Tradiţiei román néptánccsoportot, amely Doru Ioan Petescu kezdeményezésére alakult, és manapság Marin Stan a művészeti vezetőjük. A néptáncegyüttes 8 párjának a közel egyórás programját népdalénekes hölgyek fellépése színesítette.
Utánuk az ágyai Cinege tánccsoport Erdős Márta művészeti vezető betanításával lépett színpadra, ahol a 17 leányka, a cinegék jellegzetes billegető táncát mutatták be nagy sikerrel. A Szentpáli Asszonykórus 11 tagja következett, Druk Melinda vezetésével népdalokat és műdalokat énekeltek vastaps közepette. A továbbiakban az ágyai Tőzike Néptánccsoport lépett fel, Erdős Márta művészeti vezető irányításával tyukodi táncokat adtak elő nagy sikerrel. Ezt követően a Nagyvarjasi Asszonykórust kérték a színpadra, ahol közismert népdalokat és magyar nótákat énekeltek, ritmusos mozgás kíséretével. Gabriel Stoica népdalénekes koncertje következett Răzvan Cristea közreműködésével. A nagyvarjasi néptánccsoport 6 párjának a bemutatkozása következett, Codorean Aranka felkésztésével, illetve közreműködésével. Első fellépésük osztatlan sikert aratott, nemcsak a helybeli, hanem a környékbeli nézők körében is.18.40 órától Gabriel Stoica népi zenekarának a kíséretével Răzvan Cristea, Anuţa Vlad és Maria Stan Toma énekesek közel egyórás programmal szórakoztatták a közönséget. Fellépésük idején a nagyvarjasi néptánccsoport tagjai a színpadon, majd előtte a közönség szűnni nem akaró tapsa közepette táncoltak, Codorean Aranka vezetésével. A nagyvarjasi kultúrotthon udvarán szombaton az egész napos program idején magánvállalkozók üdítővel, kávéval, csomagolt harapnivalókkal várták a közönséget. A Máltai Szeretetszolgálat Aradi Szervezetének a munkatársai, Simon Mária, Kondora Ilona és Bara Mária is mindennyerő máltai csomagokat forgalmaztak, az értük kapott önkéntes adományokat a segélyszervezet programjaira fordítják.
20 órától a Royal Tibi egyórás koncertjén, utána ugyancsak egy órán át a Czank Duó koncertjén mulattak, 22 órától negyedórás tűzijáték, majd az utána következett utcabálon ugyancsak a Cank Duó, majd Falkus Levente DJ zenéjére éjjeli 1 óráig önfeledten táncoltak.
Papp Attila polgármestere vezetésével, szervezésével, a Nagyvarjasi Falunap idei programját Nagyiratos Község Tanácsa és Polgármesteri Hivatala támogatásával szervezték meg. A sikeres programért köszönet jár a szervezőknek, a támogatóknak és a vendégek ellátásában fáradozóknak egyaránt.
Hozzászólások