Több százan gyűltek össze szombaton az Expó kiállítótér egyik csarnokába, ahol a már hagyománnyá vált Erzsébet-, Katalin- és András-napi batyus bált tartották. A bál az RMDSZ és a Pro Identitas Egyesület együttműködésével jött létre, a szervezők megközelítőleg 800 személyt vártak, akiknek ülőhelyet a teremben felállított hosszú asztaloknál készítettek. A talpalávalót idén a vajdasági Joker Együttes élő zene formájában biztosította, „estétől hajnalig” húzták, s egy adott ponton a színpadot elhagyva, a zsúfolt táncparkett közepén a közönséggel együtt mulattak.
„Engedjék meg, hogy külön köszöntsem önöket, a számításaim szerint a 31. Erzsébet-, Katalin- és András-napi bálon” – hangzott el Szabó Mihály köszöntőbeszéde, amelyben külön köszöntötte György Zoltán plébánost, Borháci Dávid evangélikus lelkészt, Horváth Júlia városi tanácsost, Péró Tamás megyei tanácsost és Barbócz Izabella főtanfelügyelő-helyettest. A bálon Faragó Péter parlamenti képviselő is tiszteletét tette, a megyei tanácsossal együtt egy-egy szál vörös rózsával köszöntve a névnapjukat ünneplőket. Idén összesen 18 Erzsébetet, 9 Katalint és 15 Andrást köszöntöttek.
A névnaposok köszöntése után a tánctér ismét megtelt fiatalokkal, már régóta fiatalokkal és örök ifjakkal, akik a terem minden négyzetméterét kihasználva ropták, lassú és gyors ütemekre mozogva, míg a gyermekek a körben táncolók összefonódott kezei alatt átfutkosva szaladgáltak, kergetőztek. A felnőttek sem maradtak ki a játékból, idén is vehettek tombolát, amelyen értékes és minőségi ajándékokat nyerhettek a szerencsések. A fődíj idén egy LG televízió volt, de egy táblagép, egy okosóra, egy elektromos roller, háztartási gépek és más elektronikai eszközök, valamint a Belkó Gabi virágüzlet jóvoltából két adventi koszorú is új otthonra talált. A tombolasorsolás után a tömeg kissé oszladozni kezdett, de a hangulat nem foszladozott, sőt, ekkor hágott a tetőfokára, hisz az együttes már nemcsak nótákat, hanem más ismert slágereket is játszott, amelyeket a mulatozók velük együtt énekeltek.
A bál emelkedett hangulatban folytatódott, a kitartó táncosok, profik vagy sem, ha másként nem, hát mezítláb hajnalig ropták, míg végül a legkitartóbbak is hazaszállingóztak. Sok idő van még farsangig, a szervezők nem pihennek, a farsangi megabálra a tánccipőket február 10-re lehet előkészíteni.
Hozzászólások