Folytatódnak az Aradi Magyar Napok keretében szervezett rendezvények, s hét végi esőzésekkel érkezett lehűlést csillapítva a kacagástól melegedhettek ki, akik a hétfő este részt vettek a Jelen Házban megszervezett Három dumás egy csárdában című humoresten.
A humorestet Faragó Péter parlamenti képviselő nyitotta meg üdvözölve a népes közönséget:
„Nagyon örülök, hogy ilyen sokan, ilyen szép számban összegyűltünk ma este is, és annak is nagyon örülök, hogy az idei Aradi Magyar Napok minden rendezvénye sikeres volt, sokan vettek részt rajtuk, és jól érezték magukat, jókat tudtak beszélgetni. A ma este kicsit más lesz. Remélem mindenki felkészült arra, hogy ma szórakozni kell. Itt ma móka, kacagás, jókedv lesz. Ezért gondoltuk, hogy három híres erdélyi humorista megfelelő alkalmat fog szolgáltatni erre” – kívánt jó szórakozást a parlamenti képviselő, majd átadta a színpadot az est első fellépőjének, György Botondnak, aki kalandos történeteivel és „ékes” román tudásával kacagtatta meg a közönséget. A Gyergyóból érkezett komikus iskolai tanulmányairól, párkapcsolattal, családdal és gyermekneveléssel kapcsolatos poénjaival a közönség soraiban ülőket is bevonva, bűvész trükkökkel melegítette be a közönség rekeszizmait, majd átadta a mikrofont a következő fellépőnek, a zenészből lett humoristának, Forgács Rudolfnak.
Az Erdélyi humorfesztivált nyert egyetemista és ifjú humorista iskolával, sporttal, fesztiválokkal és a zenészi karrierjével összefüggő anekdotákkal lopta be magát a közönség soraiban helyet foglaló fiatalok szívébe, majd felkonferálta András Elődöt, aki szikár testalkatából adódó hátrányain, illetve előnyein viccelődött, ami utazásai során, mint kiderült pont kapóra jött, főként, amikor egy 80 km/h-val haladó vonat külső oldalán utazott Sepsibükszádtól Tusnádfürdőig (13,5 km).
A jó hangulatba került közönség vastapssal és sok nevetéssel jutalmazta a humoristákat előadásuk során.
Hozzászólások