Pléhpofája válogatta

Körbejárta, lapogatta, nézegette, s közben fülig ért a szája. Aztán beült a barátjával, megmozgatta a kormányt, kiszállt, felemelte a motorháztetőt, és rövid bámulást követően lecsapta, majd elégedetten fordult az őt figyelő kisebb társasághoz és hangosan kijelentette: „Gondolom még egyszer ennyit beleverek”. 

„Ne tegyünk vele egy kört?” – kérdezte tőle epésen a barátja, de mindketten csak nevettek, mert tudták, hogy azért kulcsra nem fog indulni a Mercedes.

Aztán visszasétáltak a konténerirodához, mert fizetni kellett.

Persze, nem véletlenül verődött kisebb bámész társaság köréjük, hisz a fehér dzsekis fiatalember utolsó vérig és lejig, karakánul licitált tegnap reggel a város által szervezett roncskocsi-árverésen a temesvári rendszámú, sötétszürke járgányra, amely átlag feletti állapotban várta új gazdáját. S mivel a dicsőségben picit megmártózó fiatalember nyert, nem pedig a kocsira szintén áhítozó, egy vélhetően autóbontással is foglalkozó cég vezetője, a Mercedes megmenekült a szétszedéstől. A licit egyébként 650 lejről indult, de a képzeletbeli kalapácsot csak háromezernél csapták le, vagyis az új tulajdonos még egyszer ennyire taksálja a költségeket, amíg a kocsi ismét méltó lesz tervezőjéhez és gyártójához.

Szóval, hiába zuhant a hőmérséklet tegnap reggelre öt fok környékére, a mikelakai híd lábánál lévő roncsautó-telephez már fél kilenctől, egymás után húztak ki az autók. Dzsipek, Daciák tarkították a telep parkolóját, a dörzsöltebbje fülbe akasztott hangosítón keresztül a licit alatt is tartotta a kapcsolatot megbízójával, vagy üzlettársával, ám a legtöbben csupán egy vagy két autót szemeltek ki maguknak, és az árverés meglódulásakor hamar kiszálltak.

Mások kivártak, amíg a többiek felsrófolják az árat, s csak ekkor szálltak ringbe, és azért mindenki igyekezett rezzenéstelen, kifejezéstelen arc mögé bújva licitálni, nem felfedve a stratégiát, azt, hogy menyire is vágyik a kiszemelt pléhdobozra.

De olyan férfi is megjelent, aki állítólag saját, beszállított autóját próbálta visszaszerezni az árverésen. Sikerült is, de a többiek annyira felverték az árat, hogy kérdés, megérte-e. „Hát miért nem szólt, hogy a magáé, akkor hamarabb kiszállok?” – kérdezte némi dorgáló sajnálkozással tőle a személy, akivel a végére már csak ketten maradtak versenyben.

A látottak alapján körülbelül harmincan iratkoztak fel valamelyik kiválasztott autó árverésére, de a nemek közötti elosztás „természetesen” a férfiak javára billentette a mérleg serpenyőjét. Felbukkant olyan hölgy is, akire vélhetően stróman szerepet bízott valaki, egy másik hölgy pedig még tíz lejjel sem akart többet adni egy kocsiért, mint amennyi a kikiáltási ára volt. „Nem éri meg” – szólt oda versenytársához és visszalépett a várakozók közé.

A nap főkaszása egy idősebb úriember volt, aki vállalkozása nevében sepert be legalább tucatnyi autót. Valaki csendben meg is jegyezte, hogy jó üzletet csinál, mert szétbontja, és alkatrészenként értékesíti. Így pedig állítólag megéri, a kikiáltási ár két-háromszorosát is leperkálni a roncsokért. Az árverésre bocsátott 103 autó – ezek gazdátlanul hevertek közterületen, a város pedig begyűjti őket, s amennyiben a gazdája nem jelentkezik érte, elárverezik – túlnyomó többsége önerőből természetesen egy métert sem képes megtenni saját abroncsán, a legtöbb balesetet szenvedett, hiányzik a motorja, ajtaja, szélvédője, eleje, hátulja stb. Igaz, akadt néhány, amelyet ügyes bádogos kezek kikalapálhatnak, s a tulajdonos 2-3 ezer lejért már életképes járgányhoz jut.

A tegnapi árverésen a kikiáltási árak átlag 300-600 lej között mozogtak, s néhány kivételtől eltekintve ennek két-háromszorosáért keltek el, persze több autó is a város nyakán maradt, mert már alkatrésznek sem érte meg az árát. Amelyből viszont még autót lehetett faragni, azért 2-3000 ezer lejt is megadtak. Egy Fiat Puntoért például, 800 lejről rajtoltak és 3500-ért kelt el, de említhetem a fehér Mercedest, amelynek árverése 750 lejről startolt és a „kalapács” 2500 lejnél csattant.

A város minden esetre remek üzletet fabrikált magának a gazdátlan autók begyűjtésével és értékesítésével, hisz az első ilyen árverésen is a bevétel minden várakozást felülmúlt. A tegnapi eladás végelszámolása még nem született meg, de látva-hallva az eladási árakat, a kasszás nyugodt lélekkel dörzsölgetheti tenyerét.

És közben ne feledjük, hogy az aradi telepen kiállított minden autó, roncskocsi egy különálló történet, tragédia vagy vígjáték, a kifordult kerekekhez, rozsdás ajtókhoz életek, évek, sorsok, örömök és bánatok tapadnak.

Kár, hogy nem oszthatják meg velünk.

Vagy szerencse, mert így az új tulajdonos lelkét nem terheli az autó múltja, és örömmel ül bele, vagy bontja szét.