Testvéri odafigyelés a szórványban

Írta:
2023. április 3. 17:00 (hétfő) /

Igazi testvéri szeretetről tett tanúságot a brassói Reménység Háza református egyházközség gyülekezete és vezetője, Szegedi László egyházkerületi generális direktor, akik immár többedszer szeretetcsomagokkal ajándékozták meg a dél-erdélyi szórványgyülekezeteket. A jócskán telerakott gyülekezeti mikrobusz a Hunyad megyei Piskire, illetve a Fehér megyei Magyarigenbe vitt élelmiszercsomagot a gyülekezeti tagoknak. A szolgálatot Prosenszki Róbert, Petőfi-ösztöndíjas koordinálta, aki Lámkerékig szállította az adományt, és szemléletes úti beszámolót írt közösségi oldalán.

„A Szentlélek csodálatos munkája ez, hogy a brassói gyülekezet ilyen szeretettel figyel a nálánál is kisebb, szórványban élő gyülekezetekre, és szeretetcsomagot küld Piskire, valamint a hozzá tartozó Arany, Nagyrápolt, Bábolna és Lozsád gyülekezeteibe. Nem az első alkalom, hogy meglepnek bennünket szeretetcsomaggal. A brassói Reménység Háza egyházközség gyülekezete tavaly szeptemberben is ellátogatott Piskire, a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával részt vettek a rendezvényeinken, és Szegedi László generális direktor hirdette az igét a templomunkban, magyarul és románul, hiszen pontosan ismeri a dél-erdélyi szórvány helyzetét. Számunkra csodálatos érzés az, hogy ebben a nehéz időben, amikor háború van, bizonytalanság, és kevés az egymásra figyelés, a brassói gyülekezet ilyen nagy szeretettel, mint igazi nagyobb testvér felénk fordul, megajándékozza a piciny szórványgyülekezeteket. Úgy gondolom, nem elég, hogy csak befektessünk, építkezzünk. A falak mögött, között éltetni kell a gyülekezeteket. És egy ilyen gesztus sokat tesz a gyülekezeti életért” – fogalmazott Czuhai Miklós Csaba piski lelkipásztor, aki Lámkeréken vette át a száraz élelmiszert tartalmazó csomagokat, és a templomban, illetve az idősebb gyülekezeti tagoknak házhoz szállítva osztotta ki azokat.

 

 

 

 

(Fotó: Czuhai Miklós Csaba)

Hozzászólások