– nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek pénteken az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
Toni Greblă szerint a megyék egy részében már csütörtök este, a másik részében pénteken kora reggel kezdték el újraszámolni a voksokat. Vannak megyék, amelyekben be is fejeződött már az eljárás. Az AEP elnöke reményét fejezte ki, hogy a megyék többségében még a (pénteki) nap folyamán lezárják az újraszámlálást. Szerinte csak a nagyobb megyékben húzódhat el a folyamat, ahol sokan szavaztak, vagy a külképviseleteken leadott szavazatok esetében, néhány helyről – például a dél-afrikai országokból – ugyanis nehezebb eljuttatni a szavazólapokat Bukarestbe.
Az AEP elnöke azt is leszögezte, hogy a hatóságnak nincs semmilyen szerepe a szavazatok újraszámlálási folyamatában. Az erről szóló döntést az alkotmánybíróság hozta meg, a Központi Választási Iroda (BEC) pedig gyakorlatba ülteti.
A BEC határozata szerint a megyei választási irodák a szavazatok újraszámolása utáni szavazókörzeti eredményeket egyenként jegyzőkönyvben rögzítik, majd a megyei szintű eredményeket egy külön jegyzőkönyvben összesítik. Ezután az összes jegyzőkönyv beszkennelt változatát legkésőbb december elsején 22 óráig, az eredeti példányokat pedig december 3-án 16 óráig elküldik e-mailben a Központi Választási Irodának. (AGERPRES)
Hozzászólások