Arad bemutatása Szegeden

Írta:
2010. szeptember 13. 14:55 (hétfő) /

Az 1984-ben alapított Szegedi Közéleti Kávéház közművelődési egyesület egész évben heti, olykor napi rendszerességgel szervez különféle közművelődési, közösségépítő rendezvényeket.

A Közéleti Kávéház által szervezett gazdag programot példázza, hogy havonta műsorfüzetet nyomtatnak, és a szeptemberiben összesen 56 rendezvény szerepel. Az elmúlt csütörtökön, a Városháza Házasságkötő termében 17 órától Fejes Sándor nótaénekes önálló estjét szervezték meg, amelyiknek egyik meghívott vendége Bognár Levente aradi alpolgármester volt.

A zsúfolásig megtelt terem elején található emelvényen, a közönséggel szemben helyet foglaló dr. Szalay István nyugalmazott államtitkár, a Kávéház Kuratórium elnöke köszöntötte a megjelenteket, kiemelve Szirmai Lászlót, a Magyar Rendezvényirodák Országos Szövetségének az elnökét. Bemutatta az asztalnál helyet foglaló Bába Luciát, a Vajdasági Rádió főmunkatársát, az ünnepelt Fejes Sándort, Fejes Ernő Juhász Gyula-díjas konferansziét, valamint Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét.

A műsorban Széles Flóra operaénekes lépett fel, a 14 éves Baranyi Csanád Juhász Gyula Dankó Pistának című versét szavalta. Bába Lucia az asztalnál mellette ülő Fejes Sándort a pályája felől faggatta, aki beszélgetés közben elénekelt 3-4 nótát, de Lévai László is énekelt egyedül, majd egy operett-kettőst Széles Flórával, végül fellépett a Dankó kórus.

Az est második részében Bognár Levente Arad múltjáról és jelenéről tartott előadást, kezdve a város első írásos megemlítésétől, ami tulajdonképpen az első helybeli magyar tragédiával kapcsolatos, a tatár-pusztítás, a török-dúlás, az 1848–49. évi eseményeken, az impériumváltáson, a kommunista rezsim nemzetiség elnyomó politikáján át a rendszerváltás okozta magyar exodus következményeinek az áttekintésével napjainkig. Ugyanakkor szóba kerültek a szórvány-magyarság kulturális, oktatási kérdései, a szórvány-szolgálat, illetve az aradi magyar sajtó is. Előadásának második részében, a szükséges kommentárokkal levetítette a Szabadság-szobor újraállításáról, a Media Spectator által 2007-ben készített félórás filmösszeállítást. A szeretetvendégséggel záruló esten nagy sikert aratott Arad bemutatkozása, többször elhangzott az igény, hogy a Szabadság-szobor újraállításának kalandos történetét az egész nemzetnek meg kellene ismernie, a Szabadság-szobrot viszont minden magyarnak látnia kell.

Hozzászólások