Az ember és a természet kapcsolatára reflektáló kiállítás

Írta:
2025. március 25. 15:13 (kedd) /

Ana Đapović szerb származású képzőművész SOIL című kiállításának megnyitójára hívnak minden művészetkedvelőt március 29-én, szombaton 18 órakor az After 5 Art Escape galériába (Ștefan Cicio Pop utca 15. szám).

Ana Đapović (született 1988. június 28-án, Belgrádban) szerb festőművész. 2011-ben diplomázott a Belgrádi Alkalmazott Művészeti Karon, falfestészet szakon, Siniša Žikić professzor osztályában. Tagja a Szerbiai Képzőművészek Egyesületének (ULUS) és a Szerbiai Alkalmazott Művészek és Tervezők Egyesületének (ULUPUDS). 2013 óta szabadúszó művészként tevékenykedik. Művei számos hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltek; több mint 100 csoportos és 17 önálló tárlaton vett részt.

Munkáiban vegyes technikát alkalmaz – viaszrétegeket, szenet, pasztellt és akrilt használ, valamint a talajból származó különböző textúrákat épít be alkotásaiba. 

Az alkotó így fogalmazza meg művészi koncepcióját: „Munkáimmal a múlt nyomait és az élet forrását szeretném megjeleníteni. Célom, hogy felhívjam a figyelmet arra a láthatatlan világra, amely a talpunk alatt húzódik. Festményeim nemcsak a föld anyagi természetét kívánják visszaadni, hanem annak érzelmi és ökológiai dimenzióit is – azt, hogy cselekedeteink miként befolyásolják a talajt, és hogyan formál minket viszont a föld. A talaj vizsgálata révén szeretném emlékeztetni az embereket a természettel való mély kapcsolatunkra és a gondoskodás felelősségére. A természet, természetes anyagain keresztül, egyfajta menedéket nyújt a városi környezet valóságából egy idilli tájba.”

A március 29-i esemény megnyitóján Denisa Ruzsa mutatja be az alkotó személyiségét és művészetét. 

A kiállítás április 26-ig tekinthető meg az After 5 Art Escape privát kiállítótérben. 

Ana Đapović jelenleg Belgrádban él és alkot, művei számos magán- és közgyűjteményben megtalálhatók.


(Fotó: Facebook)

Hozzászólások