Könyv a Kálvin János utcai iskoláról

Fontos könyv kerül az aradiak kezébe, az Iskola a Kálvin János utcában. Összeállítói Péter András és Réhon József tanárok, volt igazgatók – ez utóbbi abból a szempontból érdekes, hogy mint tisztségviselőknek, valószínűleg nagyobb betekintésük volt egy adott kor „mögöttes”, sokszor a „közönséges” átélők által nem ismert történéseibe.

Márpedig a könyvnek – főleg az 1990-ig szóló első részének – feltétlenül a javára írható, hogy a dátumok, adatok, tények (egy „történelemkönyvben” elengedhetetlen) megismertetésén túl bizonyos mértékig korrajz is, amelyben benne van egy-egy korszak (és a tanintézmény jó néhány ilyet átélt) történelmi-politikai háttere is. És hiszem, hogy ez a háttér is tartalmaz újdonságokat a mai olvasó, de a fiatalabbak számára egészen biztosan.

A könyvnek, szerencsére, vannak előzményei – furcsa is volna, ha a legnevesebb aradi magyar iskola története csak most, a XXI. század második évtizedében válna először témává –, Ficzay Dénes, Ujj János, Puskel Péter, Pávai Gyula és mások könyvei, cikkei, az 1918–97 közötti aradi magyar oktatásról szóló, Matekovits Mihály gondozásában megjelent emlékkönyv például, vagy a Szövétnek számos írása, a Csiky évkönyvei – többször is foglalkoztak az iskolával, neves tanáraival és tanítványaival, mindeddig azonban ez az egyetlen, kimondottan az iskola múltjára és jelenére összpontosító kötet. És aligha mondunk újat azzal, mennyire megkönnyíti az olvasó – egykori (és remélhetőleg mai) diák, tanár, a város magyar kultúrája, hagyományai iránt érdeklődő dolgát, ha egyetlen kötetben megtalálja az idén 88 esztendős intézményre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. A Kálvin utcai iskolának persze voltak elődei a minoriták elemi iskolájától és gimnáziumától a Királyi Főgymnasumon és Főreálon keresztül a Római Katolikus Főgimnáziumig, amely 1923 őszétől saját (a mostani Csiky) épületében kezdte el a tanévet. Közben azonban volt egy impériumváltás, amely az addigitól gyökeresen eltérő helyzetet teremtett, s az új iskolának az új körülmények között igen komoly gondokkal kellett szembenéznie – hosszú évekig például megvonták nyilvánossági (azaz vizsgáztatási) jogát, amivel szinte ellehetetlenítették. A második világháború után volt Magyar Vegyes Líceum, 3-as számú középiskola, 11-es sz. kőolajipari líceum – a „számok” idejében már csak zsugorodó tagozat –, hogy aztán 1989 után, nehéz harcokat követően, ismét önálló magyar oktatási intézmény lehessen.

Erről és sok egyébről is szól ez az olvasmányosan megírt könyv, amelybe az „összeállítókon” kívül még néhányan – Benedek István, Csanádi János, dr. Wieser Györgyi, Puskel Péter, Sághi Annamária, Piros Dénes – bedolgoztak az iskola volt tanítványai közül. Réhon József külön tanulmányt írt az Aradról indult neves tudósról, Fodor Gáborról.

A könyv mintegy utószavaként a szerzők figyelmeztetnek: a kötet néhány írása itt-ott már megjelent, és nem az iskola monográfiáját írták meg (az még szerzőire vár). „Csak” – teszem hozzá – egy fontos, érdekes és értékes könyvet nyújtottak át az olvasónak, amelyet bizonyára nagy örömmel fogadnak mindazok, akik számára a mai Csiky Gergely Főgimnázium az aradi magyar oktatás fellegvárát, az aradi magyar kultúra egyik kiemelkedő intézményét jelenti.