Könyvbemutatók év vége felé

A 2019-es év vége felé, decemberben egymásra tornyosultak Aradon a kulturális események: színházi előadások, hangversenyek, az Arad megyében megjelent új magyar könyvek bemutatói. Hála a sorsnak: a bőség zavarával küzdöttünk.  

Pécska és Arad kalendáriumáról

Ha valamikor a parasztember házában egy könyv találtatott, akkor az a Biblia volt, amelynek utolsó, üres lapjaira a nagy családi eseményeket is – születés, esküvő, halál meg hasonlók bejegyezték, hogy ne vesszenek a feledés homályába.

Ha két könyv volt a házban, a második minden bizonnyal a kalendárium volt – ahogy Nagy István az előszóban szerzőtársát, Szabó Istvánt idézi: a kalengyérum.

A kalendárium évszázadok óta ismert találmány, és legalább kettős célt szolgált: egyrészt naptárként, amiből az ember megtudhatta, hogy az évnek éppen melyik napjában jár, milyen névnapot ünnepelnek, mert egy faluközösségben illett a szomszédot, komát felköszönteni, de megtudhatta a tulajdonosa azt is, hogy az adott évben mikorra esnek a nem fix dátumhoz kötött nagy ünnepek, húsvét meg pünkösd.

Ez volt a fő rendeltetés. Minthogy azonban ebből csak egy vékony füzetecskét lehetett volna kihozni, a szerkesztők egyebekkel is megtoldották, egyrészt, például, hasznos tanácsokkal látták el a földművest a tennivalókat illetően, másrészt érdekes olvasmányokkal szolgáltak, hogy legyen mivel tölteni a hosszú téli estéket. Tudunk arról korabeli leírásokból, hogy egy-egy kalendáriumot rongyosra olvastak, az több családtag kezén átment, esetleg a szomszédén is. Lényegében az ilyen könyvek kiadása, „feltalálásuk” óta, soha nem szűnt meg, napilapok, folyóiratok például rendszeresen – vagy kevésbé rendszeresen – kiadták a maguk évkönyveit (újabban így nevezik őket).

Meg kell jegyeznünk: napjainban a kalendárium eredeti funkciója háttérbe szorult, hisz mindenkinek ott a zsebében a mobiltelefon, amelyen bármikor megnézheti, milyen napban vagyunk.

Nagy István és Szabó István most, a közelmúltban gondolt egy nagyot, és felélesztette az egykori kalendáriumok műfaját, az első Nagyvarjasról jelent meg a nyáron megtartott falutalálkozó alkalmából. Most a Pécskai Kalendáriumot vehették kezükbe, s Aradon az Aradi Kalendárium bemutatására került sor.

***

Bár sokban hasonlítanak egymáshoz, sok közös anyagot tartalmaznak, nem teljesen azonosak, mindegyiknek megvan – szerkesztői kifejezéssel élve – a maga súlypontja, amelyben főleg a címben szereplő helységre összpontosít.

Hasonló bennük, hogy mindenikük kiváló, jól összeállított és vaskos olvasmány (a pécskai például 360, az aradi vagy tízzel több oldalas), és megérdemli, hogy a hosszú téli estéken az immár nem csak két könyvvel rendelkező olvasó is a kezébe vegye. Meggyőződésem, hogy sokat tanulhat belőle – kultúrtörténeti adatokat, amelyeket amúgy sok könyvből kellene összeszednie –, másrészt jó szórakozást nyújt.

Kezdjük a naptárral (Nagy István állította össze). Minden hónapnak a hagyományos nevén kívül öt-hat más, népi nevét is felsorolja – jó, ha az átlagos műveltségű ember közülük egyet-kettőt ismer. Természetesen szerepelnek a névnapok, a katolikus naptár szerint, és az éppen ünnepelt szent neve (meg egy-egy ige is). És a régiek bölcsességei, talán százszámra, amelyek bizonyos napokhoz fűződnek. (Hogy csak a példa kedvéért egy közismertet említsek: Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince.) Minden hónaphoz egy igen ügyes kis „történelmi naptár” járul, amelyben a magyar történelem jeles, éppen évfordulós nagy alakjai vagy eseményei jelennek meg Szabó István jóvoltából). És közbe-közbe egy helyi történet, anekdota, amelyen derülhet az olvasó.

A pécskai kalendáriumban szerepel az egykori nagyközség, mai város története úgy félszáz oldalban (Nagy István), benne a helység neves szülötteivel, ismert mai személyiségeivel (egy-két kihagyással). Az aradiban ehelyett helybeliek (Éder Ottó, Pálfi Sándor, Hadnagy Éva, Muntean Tibor, Spier Tünde, Olasz Angéla, Juhász Béla, Bálint György) szólalnak meg Nagy Isvtán kérdései nyomán.

Ennyi talán már elég is lenne egy kalendáriumhoz, de a két szerző még rátesz néhány lapáttal: jókora terjedelemben közli Szabó István jó harminc (mellesleg kitűnő, szellemes) írását, de a Nagy Istvánéit is a magyarról – a kampány-, szórvány-, régió, választó- és egyéb magyarról. Ki hitte volna, hogy ennyiféle van? Érdekes, meggondolkodtató olvasmány.

S hogy a szerzőpárost közelebbről is megismerje a nyájas olvasó, mindkét kalendárium mindkettőjükkel (persze külön külön készült) interjúkat közöl.

***

Summa summárum: finomvegyes, igazi, érdekes, az egykoriakra hajazó kalendáriumot vehet kézbe az olvasó. A pécskai ugyan helyben, a bemutató színhelyén elfogyott, az aradiból még találhat az olvasó a Nyugati Jelen könyvesboltjában. Nem fog csalódni, ha megvásárolja és fellapozza.

Egy magyar szenátor a román parlamentben

Az Aradi Kölcsey Egyesület Fecskés könyveinek sorozatában jelent meg Hosszu Zoltán ny. aradi ügyvéd, az RMDSZ első aradi elnökének Magyar szenátor a román parlamentben c., nagy formátumú, 320 oldalas könyve.

Kezdem a végéről, a könyvbemutató második részével, amelyben Ujj János történész arról beszélt, hogy Hosszu Zoltán Arad második (mindeddig utolsó) magyarja a román szenátusban – az első Barabás Béla volt. Elmondta továbbá: a szerző a legjobb aradi memoárírók (köztük Márki Sándor, Jancsó Bendek) hagyományait folytatva soraikba állt be, és kitűnő, olvasmányos, érdekes munkát jelentetett meg. Teljesen egyetértve vele, azzal egészítem ki: olyan dolgokról, amibe az átlagolvasónak nincs betekintése. (Még akkor sem, ha a tévéállomások jóvoltávól nagyjából értesül arrül, hogy mi történik a parlamentben.)

A bemutatót levezénylő Faragó Péter parlamenti képviselő (az Arad Megyei RMDSZ elnöke) indításként röviden bemutatta a szerzőt: az embert, aki a romániai forradalom első napjaitól részese volt a történéseknek, majd az azt követő eseményeknek. Akkoriban, harminc esztendeje – teszi hozzá ismét e  cikk aláírója –, nem tartozott Arad legismertebb magyar személyiségei közé, nemrégiben került a városba. Hogy azonban ott volt az aradi magyarság forradalombeli első megnyilvánulásain, a 12 pont megfogalmazói között (ez 1989. december 23-án, Ujj János lakásán történt, több vezető magyar értelmiségi részvételével, amikor megalapították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát – az akkori zűrzavaros helyzetben lehetetlen volt tájékozódni), majd a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének Aradi Szervezetét, és annak első elnökévé választották, sokat mond személyéről.

Az ezzel kapcsolatos események leírása, megítélésem szerint, a legpontosabb, legobjektívebb, legjobban dokumentált minden más korabeli leíráshoz viszonyítva.   

A könyv azonban aligha születhetett volna meg, ha H. Z. nem kerül be az első demokratikus választásokon, szenátorként, Románia parlamentjébe. Továbbá ha nem úgy alakul, hogy az 1990-es évek elején a forradalom eseményeinek kivizsgálására alakított szenátusi vizsgálóbizottság tagjának jelölik. (Bár talán enélkül is megírhatta volna a parlament szenátusának akkori életét taglaló, és minden bizonnyal érdekes emlékiratát, de az kevésbé fajsúlyos lett volna. Kérdéses.) Így azonban olyan információkhoz jutott – szerencsénkre meg is őrizte azokat –, amelyek ma történelmi forrásként kezelhetők.

Hosszú Zoltán könyve sok-sok ilyen, „első kézből”, a meghallgatottak nyilatkozataiból származó adatot tartalmaz. Egy felületes történész ezeket mind hiteleseknek, vagy hiteltelennek minősíthetné, az igazság, valószínűleg, a kettő közötti. Hogy milyen mértékben, ezt kellene kibogozni.

A mostani kötet bemutatója kapcsán kialakult beszélgetések, elhangzott kérdések és válaszok nyomán mindenesetre pár dolog tisztázódott. Az például, hogy a mai napig nincsenek végleges, biztos történelmi igazságok...

***

A múlt pénteki könyvbemutató elsősorban nem a romániai, s benne elsősorban az aradi forradalom eseményeit szándékozott feleleveníteni (bár erről a szerző rövid, objektív, túlzásoktól mentes összefoglalót tett közzé, mintegy önéletrajzának folytatásaként), hanem egy aradi magyar szenátor tagságának első éveit taglalta, 1992-ig.

Különleges időszak volt, néhány, ma már elfeledett nevű személyiséggel.

Jön majd a második kötet, valamikor, ha elkészül, az szól majd tulajdonképpen a romániai forradalomról, illetve, vagy talán annak szenátusi vizsgálóbizottság által felgöngyölített aradi történéseiről.

A szemtanúk, résztvevők, nyilatkozók az 1990-es évek elején még éltek...