Ünnepi hangverseny a nemzeti gyásznap tiszteletére

A szokásoknak megfelelően idén is ünnepi hangversennyel indult az október 6-i aradi megemlékezés-sorozat. Az ismert körülmények miatt szerényebben, a Kultúrpalotában, a nyitó rendezvényen például a közönség csak minden harmadik helyen ülhetett (két széket fehér lepellel terítettek le), belépéskor lázat mértek, és kötelező volt a maszk. Az ünnepi hangulaton kicsit rontott, a koncert szépségén semmit. A sikerhez (a szokásosnál jóval csekélyebb számú közönségtől eltekintve) minden adott volt: csupa szimfonikus sláger-gyöngyszemből összeállított program (J. S. Bach, L. Webber, Albinoni, C. Frank, Erkel Ferenc, Bartók Béla-feldolgozta magyar népdalok), jó karmester, kis létszámú, de jó zenekar (az aradi filharmóniáé), kitűnő szólisták: a Kolozsvárról érkezett Duffner Melinda és a Bécsben élő Kászoni Annamária énekes (mindkettő aradi származású, szüleik ma is itt élnek), valamint az orgonaművész Miklós Noémi (Kolozsvár, ő is aradi kötődésű, láthattuk, hallhattuk már a Kultúrpalota orgonájának felavatásán).

Több zeneszámot (előbb a szólisták léptek fel orgonakísérettel, majd a zenekar, amely mindkét énekesnőt kísérte) lelkes vastapssal jutalmazta a közönség.

A Fekete Károly Kölcsey-alelnök felkonferálta hangverseny, amelynek bevezetőjében Bognár Levente leköszönő aradi alpolgármester az aradi 13-akról emlékezett meg, a hűséget és a példamutatást, az összefogást emlegetve, mintegy célul tűzve ki azokat a maiak számára. 

A kitűnő koncert a Himnusszal ért véget – aradi hangversenyteremben bizonyára először hangzott el, orgonakísérettel, a magyarok nemzeti imája, természetesen a közönség közreműködésével.

Ki az a Hermann Szabolcs?

A műsor után kerestem Hermann Szabolcs karmestert: egy ideje furdalja az oldalamat, hogyan került Aradra, és vezényelte úgy féltucatnyi koncerten a filharmonikusokat (meg szabadtéri opera-, illetve operettgálát), egy szemmel láthatóan fiatal (mint kiderült: csak jövő hónapban lesz 30 esztendős) dirigens, a budapesti Operettszínház karmestere.

A történet dióhéjban: úgy, hogy meghívták.

– Számon tartja, hányszor vezényelt aradiakat?

– Szerintem legalább hét-nyolcszor. Ezelőtt úgy két évvel Doru Orban (az aradi filharmónia igazgatója – szerk. megj.) felhívott egy hétfői napon, hogy az osztrák karmester lebetegedett, és egy Brahms-estet kell bemutatnia csütörtökön este. Beugrás volt, és annyira jó volt a munka az intézmény vezetőségével és a zenekarral, hogy attól fogva két nagy projektre (két szabadtéri opera- és egy operettgála) is meghívtak, illetve két opera (aki ezeket látta, tudja, hogy nem éppen „klasszikus” előadásokról van szó – szerk. megj.) vezénylésére is.

– Egy karmesternek, pláne ha fiatal, mint Ön, feltételezhetően talán „nincs a kisujjában” az egész egyetemes zeneirodalom. Egy-egy zenemű bemutatásakor talán ismerkednie kell egy új kihívással.

– Azt mondanám, hogy több lábon állok. Az Operettszínházban egyfajta művek, a filharmóniáknál (nem csak az aradinál vezényeltem) egy másféle repertoár ismeretét követelik meg. A Budapesti Operettszínház, meg most, szeptembertől a szegedi színház (oda igazoltam) más-más követelményeket támaszt, és mindenikben otthon kell lenni. Azt hiszem, az aradiak szerencsések, mert minden műfajban részesülnek.

– Úgy hírlik, hogy Ön romániai gyökerű.

– Valóban: a Szatmár megyei Csomaközön születtem. Kb. ezerfős település, amelyben van egy Hermann Musik elnevezésű egyesület.

– Önről egyesületet neveztek el?

– Nem egészen. Bár az elnöke vagyok, az elnevezés családi. Édesapám kántor volt Csomaközön, gyermekkoromban tanultam meg a katolikus liturgiát. Szatmár megyében először indítottuk meg a csomaközi tábort (idén már hatodjára lett volna), megyei kórustalálkozókat szervezünk, Erdélyben elsőnek szerveztük meg a szatmári gyermekkórus-találkozót, illetve kezdeményezésemre megalakult a szatmári gyermekkar (azt hiszem, ilyet is keresni kell Erdélyben), amelyet támogattunk is az egyesületen keresztül; hagyományőrző karácsonyi koncerteket szervezünk, csomaközi zenei vasárnapok voltak – sok zenei kötődésem van Erdélyhez, és remélem, Aradhoz is jó kapcsolatok fűznek majd.

***

Ha nem is abszolút premier, azaz ősbemutató volt (egyszer már elhangzott Aradon), szólnunk kell a Cudar idők c. zeneműről, Kászoni László, az aradi filharmónia hegedűsének munkájáról.

És ki másnak szánta volna műve szólójának előadását, mint lányának, Annamáriának!

László azt mondja: munkája kimondottan október 6-ra, a vértanúk emlékére készült. Most nagy klasszikusokkal egy sorban mutatták be, orgonakísérettel, méltán megérdemelt sikerrel.

Kászoni Lászlótól egyébként korábban is hallhattunk zenei átiratokat, a Cudar idők azonban eddigi zeneszerzői munkássága legfontosabb alkotásának tekinthető. Várjuk a továbbiakat!