Mona Lisa mosolya rejti Leonardo technikáját

A Mona Lisa rejtélyes mosolya mögött több tucatnyi ultravékony réteg rejtőzik – állítják azok a francia kutatók, akik nem invazív (nem ártalmas), röntgenfluoreszcencia spektrometriával vizsgálták meg a mesterművet.

A vizsgálat 40 áttetsző festékréteget fedett fel, melyeket valószínűleg a mester ujjai kentek el, ezzel jött létre azon egyedülálló hatás, amely a hölgy rejtélyes mosolya mögött rejtőzik.

A „sfumato” – az olasz fumo (füst) szóból – néven ismert technika finom optikai hatásokat hoz létre, melyek füstszerűen elkenik a körvonalakat és elegyítik az árnyékokat. Bár a sfumato a reneszánsz négy festési módja közül egyként ismeretes – a másik három az unione, chiaroscuro és cangiante –, nem sokat tudtak arról, hogyan érték el az árnyalatot. A reneszánsz zseni emellett soha nem is magyarázta el, hogyan volt képes fényt és árnyékot ilyen alig észlelhető módon vegyíteni. A sfumato technikára csak a festészetről írott jegyzetei utalnak. „A fény és árnyék vonalak vagy határok nélkül kell hogy összeolvadjon, füstszerűen” – írta Leonardo. 

Philippe Walter és csapata a Laboratoire du Centre de Recherche et de Restauration des Musees de France intézettől, valamint az Európai Szinkrotron Kutatóközponttól a nem ártalmas, röntgenfluoreszcencia spektrometriát alkalmazták, hogy rétegről rétegre kielemezzék a sfumato hatást Leonardo hét festményén. A Mona Lisa mellett ezek felölelték a Szép fegyverkovácsné, Sziklás Madonna, Keresztelő Szent János, Angyali üdvözlet, Bacchus és Szent Anna, A Szűz a Gyermekkel című alkotásokat. A kutatók az Angewandte Chemie folyóiratban leírták, „technikájának erőteljes változatossága egyértelműen látszik ezzel a módszerrel.”

A kutatók – akik elsősorban az arcokra koncentráltak, mivel azok a sfumato jellegzetességeit vonultatják fel – elemezni tudták a festékrétegek keresztmetszetét, valamint az egyes pigmentrétegek vastagságát és összetételét. A Mona Lisánál minden réteg 1-2 mikrométer vastag – mintegy ötvenszer vékonyabb az emberi hajszálnál. Rétegről rétegre a teljes vastagság nem volt 30-40 mikrométernél több. A festmény sötétebb részei azért állnak ki jobban, mert a mangán tartalmú réteget sokkal vastagabban vitte fel, mint a világosabb területeken – állítják a kutatók. Az elemzés szerint a Mona Lisa tünékeny mosolyát az adja, hogy a réteget hajszálnyival eltérő pigmentekkel keverte. Ez a száj körül az árnyékok könnyű elmosódását eredményezi, ezzel rejtélyes ragyogást hozva létre.

A röntgenvizsgálat más festményeken – melyek Leonardo munkájának több mint 40 évét ölelik fel – felfedte, hogy a mester hosszú ideig kísérletezett a technikával. Egy korábbi festményen, a Szép fegyverkovácsnén az árnyékhatások nem az átragyogó festékréteg eredménye, hanem az olajtechnikában a sötét pigmentek klasszikus felhasználásával jöttek létre.

„A mester folyamatosan tökéletesítette festési technikáját. Későbbi alkotásain így már képes volt áttetsző rétegeket létrehozni, melyek harminctól mindössze néhány mikrométer – ami a mai szabványok szerint lenyűgöző teljesítmény - vastagságig terjedő, egyfajta szerves közeg filmjeiből álltak” – írja közleményében Walter.

A sfumato technika hosszú időt igényelt, mivel minden rétegnek meg kellett száradni, ami akár hetekig, vagy hónapokig tarthatott. Ez megmagyarázhatja, hogy Leonardo miért dolgozott több mint négy éven át a festményen. A világ valószínűleg leghíresebb képét, a Mona Lisát, élete vége felé fejezte be.

A mosoly mögött rejlő enigma megoldására tett kísérletek olyan elméleteket öleltek fel, mint: a nemes asszony viselős volt, asztmától szenvedett, arcbénulása volt, vagy a mosoly fogcsikorgatás eredménye.

(hirado.hu/Discovery News)