A Győzelem napja, avagy a Józan ész veresége

Nézem, tegnap délelőtt, a moszkvai Győzelem napi televíziós közvetítést.

Nem azért, mert különösebben megmozgatna a katonai parádé, bár sejtem, hogy sokaknak a látvány, a gyalogosok századainak már-már tökéletes összhangban történő felvonulása, kezük-lábuk egy ritmusú, majd’ művészi tökélyes mozgatása azért nem semmi. Magam tudom, szegény parádézókat legalább hetek szigorú kiképzésével tették alkalmassá a produkció bemutatására.

De hát egy tökéletes, vagy legalábbis azt megközelítő előadáshoz mindig, mindenhol óriási energiákat fektetnek be. Egy cirkuszművész gyermekkora óta készül, gyakorol arra, hogy 16-20 évesen az arénában tündököljön, egy kiemelkedő focista sok ezerszer rúg kapura, edzés közben, hogy a meccsen egyszer-kétszer valóban betaláljon.

Szóval, az orosz hadsereg szerintem tegnap szép bemutatót tartott a Vörös téren abból az alkalomból, hogy 77 éve, 1945-be végetért a II. világháború, és megünneplik a Győzelen napját a fasiszta-náci Németország, s egyúttal az emberiség „ordas eszméi” ­fölött.

E háború során és végén az óriási anyagi és emberi veszteséget szenvedett Szovjetuniónak kétségtelenül vitathatatlanok az érdemei, a háborút megtámadott félként, a nemzetközi jog szerint is jogos önvédelemben vívta.

No de itt van 2022, amikor Oroszország, február 24-én, megtámadta Ukrajnát, a volt Szovjetunió egyik, hivatalosan 1991 végén kilépett tagországát.

E sorok írója ismételten elnézést kér a kedves olvasótól, röviddel azelőtt ugyanis azt írta, hogy nem lesz háború. És valóban, racionális okok miatt, azt hitte.

De háború lett, amelynek hetven-valahányadik napján a moszkvai Vörös téren győzelmi ünnepséget tartottak.

Hogy nem csak e sorok írója végtelenül naiv és optimista, az némileg számára megnyugtató.

Nem hittem, hogy az orosz–ukrán határ menti akkori erőfitogtatásból igazi konfliktus lesz. Abszurdnak, minden racionális meggondolásnak ellentmondónak véltem. (Most akár dicsekedhetnék, hogy igazam volt.)

Kitört egy háború, amely már eddig óriási anyagi és emberi veszteségeket okozott mindkét félnek. Ukrajna egy része romokban hever, Oroszország pedig elszigetelődött a „civilizált” nyugati világtól, és erősen rosszak a kilátásai.

Az előző mondat kibontásához, értelmezéséhez amúgy cikksorozat kellene.

Egyelőre vissza a címhez: A Győzelem napja, avagy a Józan ész veresége.

A Győzelem napja bevett, elfogadott terminus, úgy 77 éve.

A Józan ész veresége kevésbé.

A XXI. század józan gondolkodású embere – e cikk írójának véleménye és reménye szerint – nem hiszi, hogy az emberiség problémáit pusztító háborúkkal lehetne megoldani.

Ezernyi súlyos, az emberiség jövőjét érintő kérdés van manapság, amelyek megoldásához tán még a békés együttműködés is kevés.

A háborús szembenállás, harc, pusztítás bizonyosan nem ezek közé tartozik.