A jövő félanalfabétái?

Másodszor kaptam egy sokpontos előrejelzést az elkövetkező évtizedekben várható gyökeres változásokról. Egyszer már jött, akkor reagáltam is rá egy jegyzetben. Most az első pontnál elkapott a röhögés. (Bocsánat a kifejezésért!) Merthogy az a kézírás megszűnését vetíti előre. Jósolja, hogy az iskolákban hamarosan nem fognak semmi ilyesmit oktatni. Ekkor kezdtem el nevetni, arra gondolva, hogy mondjuk fél évszázad múlva miként fognak hitelesíteni egy hivatalos okmányt. Vajon annak aláírásakor az aláíró rányomja-e majd ujját a tusra, s odanyomja-e kézjegyét a papírra? Mint most teszi az emberiségből a mintegy kétmilliárdnyi, iskolát nem végzett analfabéta. (Igaz, az akkoriak csak félanalfabéták lesznek, mert – állítólag – olvasni megtanítják őket.) Vagy odaköpnek, rátüsszentenek, ráverejtékeznek az okiratra, hogy a DNS-ük hitelesítse azt? Vagy egy lepecsételt zacskóban néhány hajszálat mellékelnek? Vagy a bíróságra, a közjegyző mellé kirendelt orvosasszisztens sterilizált tűvel megszúrja a vallomástevőt, s annak egy csepp vérével hitelesít? És egykori történészhallgatóként az is eszembe jut, hogy a középkori okmányok olvasására külön tantárgy volt a paleográfia. A kolozsvári egyetemen a latin paleográfiát néhai szépemlékű Dani János, a bukarestin az ószlávot a kedves Emil Vârtosu oktatta. Egy évszázad múlva az egyetemeken ugyanígy kell majd oktatni az angol, francia, német, vagy akár magyar, román stb. paleográfiát is. Azoknak a történészeknek, akik el akarják olvasni a teljes újkorban és a jelenkor még most is tartó szakaszában született írásokat. Szerencsére ez már nem a mi generációnk dolga, de azért mulathatunk egyet rajta.