A magányról meg ez elvesztegetett időről

Évről évre van valami újdonság a ligeti tó környékén. Tavaly a meglazult járólapok, idén, az előszezonban a három hattyú. De úgy, ahogy odakerültek, és vonzották a látogatók sokaságát, el is tűntek hamar. Most egy magányosan úszkáló, néha szárnyát bontó és gyorsrepülésben néhány kört leíró szürke gém a novum.

„Magányosan nem sokáig bírja. Nekem elhiheti” – mondja egy mellettem álló idős hölgy, aki talán saját tapasztalatából tudja, milyen szívszorító az egyedüllét. Még a vízi szárnyasok esetében sincs másként. Gémünk néha megpihen a tóparti bokrok árnyékában, olyankor szoborszerűen, mozdulatlanul szemléli az őt figyelő, gyakran fotózgató sétálókat.

A magányról még egy pillanatkép. Az idei magyar majálison jól kitalált és levezényelt sportverseny vonzotta a kisebbeket, nagyobbakat. A célba dobásra vállalkozó kisebb gyermekek közt az egyik sírva fakadt. A tömegben elsodródott az édesanyjától: „Mama, mama” – szipogta. Megkerült az anyuka, jobban ment a célba dobás. 

Szép, tartalmas hétvége volt.

Visszaváltják a pillepalackokat. A belváros egyik nagy élelmiszerüzletében próbálkoztam.  Vagy tízpercnyi várakozás után előkerült az ezzel megbízott eladó, valamilyen főnök(nő) lehetett, mert a fiatalabb dolgozók így szólították. Szóval a „șefa” kipakoltatta a visszaváltásra szánt, szépen kitisztított palackokat és a sörös dobozokat, és telefonjával egyenként gondosan lefotózta őket. Közben sűrűn mondogatta: „ez igen, ez nem. Jaj, hát ez végleg nem visszaváltható, hiszen tejes palack.” Szóval, majd’ a „készlet” fele visszakerült a szatyorba.

Sorsuk ugyanaz lesz, mint a nagy visszaváltási kampány előtti időkben: a szemétbe kerülnek.

Azóta is töröm a fejem, mit vétettek a visszakerülő „selejtes” palackok, hiszen látszatra pont olyanok voltak, mint a többiek. 

Az egész művelet bő félórát tartott. Az eredmény egy 12 lejről szóló számla, plusz az elvesztegetett idő.

Minden kezdet nehéz…