„Luxizás”

Bevallom, csak az 2026-os magyarországi választást megelőző kampányidőszakban hallottam először a címben szereplő kifejezést. Az akkor ellenzékben lévő pártvezető előszeretettel vádolta meg luxuséletmóddal a regnáló pártkoalíció egyes állami tisztségeket betöltő tagjait. 

Nem feladatom és konkrét tárgyi ismeretek hiányában nincs is lehetőségem megítélni az állítások (vádak?) igazságát vagy alaptalanságát. Csak a luxuséletmóddal szinonima luxizás kifejezés gondolkoztatott el. Gyermekként, az 1950-es években a propaganda azt sulykolta belénk, hogy a luxus a munkástömegeket kizsákmányoló kapitalisták, a földbirtokosok, az arisztokrácia kiváltsága. Először még hittünk is a szlogeneknek, de „csipánk” kinyílását követően már mindenki számára nyilvánvalóvá vált a realitás. (Kivéve a kommunista propagandától elvakított bigott pártkádereket.) Mármint azt, hogy a luxus még a proletárdiktatúrában is létező fogalom. Legalábbis egyeseknek. Mert a pártoligarchia körének életmódjáról lassan kiszivárogtak a részletek. Először a jugoszláv kommunista vezető, a szovjetekkel ujjat húzó, amerikai bérencnek, véreskezű hóhérnak titulált Tito kék vonatáról, valamint Adria tengerparti nyaralójáról teregették ki a híreket. Sztálin halála után a szovjet pártvezetők fényűző dácsáiról is értesültünk. Majd a magyar vezetés a Rózsa-dombi villáiról és a balatoni pártüdülőről, meg az olykor még a mértéktelen italozásba is átcsapó vadászatokról híresült el. 

Mikor egyetemre kerültem, a román fővárosban a kommunista pártvezető, Gheorghiu-Dej leányainak a legelegánsabb párizsi divatszalonokban rendelt ruhakölteményeiről suttogott a „proletárok” tömege. Végül a Kárpátok Géniusza, Nicolae Ceaușescu minden korábbi román államvezetőt (beleértve a koronás főket is) felülmúlva „luxizott”. A diktátor minden megyében kizárólagos használatra fényűző rezidenciát (Arad megyében kettőt is!) tartatott fenn, saját helikoptere és repülőgépe volt. Az önmagának kisajátított medvevadászatain pedig más országok párttitkárait (Broz Titot, Todor Zsivkovot) is rendszeresen vendégül látta, velük vetekedett a vadásztrófeáival.

Luxizás. Azt is bevallom, nem tudom megítélni, hol kezdődik az, amit annak neveznek. Egy ötcsillagos szálloda rendszeres igénybe vételénél? (Egy ötcsillagos étteremben elköltött vacsorát nem merném annak nevezni, mert nemrég egyik unokám kipróbálta. Pedig nem milliomos, anyagilag mégsem ment tönkre!) Vagy egy nagy értékű személygépkocsi, esetleg jacht birtokolását és használatát már annak kellene-e venni? Esetleg egy kéthetes nyaralást Dubaiban, a világ legmagasabb épületében? Avagy egy milliókba kerülő afrikai vadászatot? 

Végül is azt hiszem, a határ a luxus és a normál között megítélés kérdése. Példaként: nekünk az ukrajnai aranyillemhelyről (finoman fogalmaztam) készült felvétel kiverte a biztosítékot. Az olyan állam, ahol ilyen őrültnek nevezhető fényűzés létezik, az ne kérjen segélyt másoktól – mondjuk. Az EU vezetői nem így ítélik meg. Az Unió ugyanis tovább tömi a kontinens polgárainak pénzét abba a feneketlen zsákba, ahol annak jó részét (Nógrádi György szerint harmadát) azonnal ellopják, és ilyen értelmetlen luxizásra, esetleg Monacóban kaszinózásra költik. 

Ki érti ezt? 

Ujj János