A nagyszülők generációja

Egyik szeretett orvoskollégám-barátnőmtől kaptam ezt a számomra (talán mások számára is) fájdalmasan szép „emlékezetet”.

Szeretettel továbbítom – írja lapunk régi, immár nyolcvanas éveiben járó kedves olvasója.

„Olyan generáció vagyunk, amely soha nem tér vissza...

Egy nemzedék, amely gyalog ment és jött vissza az iskolából.

Olyan generáció, amely, ha a tanár krétáért a titkárságra küldte, akkor úgy dagadt, mintha az Egyesült Nemzetek küldötte lenne.

Olyan generáció, amely egyedül tanult, és ha nem értett valamit, az óra után „bezárták”, kötelezően ott maradt, és elmagyarázták neki újra, amíg meg nem értette.

Nemzedék, amely a táblához állt, és büszkén írt és felelt az osztály előtt.

Olyan generáció, amelyik nem mobiltelefonokkal járt iskolába.

Egy olyan generáció, amelyiknek jegyeit a naplóba írták, olyan generáció, amely egyedül végezte el a házi feladatait, nem járt mindenféle különórára, viszont kötelezően, mégis örömmel tömegsportra, és nem hívta fel szüleit minden problémájával, mert nem is volt telefonja, a családnak sem, sokszor.

Egy generáció, amely szégyellt ülni a buszon álló felnőtt mellett.

Olyan generáció, amely megcsókolta a kenyeret, amikor megkapta.

Olyan generáció, amely sokat és csendesen nevetett testvéreivel lefekvés előtt, hogy a szülők ne tudják, hogy ébren vannak, és zseblámpával olvasott a takaró alatt, ha villanyoltás után sem tudta letenni az izgalmas könyvet.

Olyan generáció, amely nagyon tisztelte szüleit, tanárait vagy szomszédait, s előre köszönt mindenkinek, a társainak is, az utcán játszott és vizet ivott a kútból.

Nemzedék, amely szerette mindazt, amit csak talált vagy kapott, és elégedett volt.

Olyan generáció vagyunk, amely sajnos nem tér vissza!”

***

E cikk jegyzője a „régi nemzedék” képviselője, aki (vitatható, csak személyes véleménye szerint) eleget olvasott, tud (személyes élmények okán is) arról, milyen volt a jó, mondjuk hatvan évvel ezelőtti nemzedék.

A legfőbb következtetés: kétségtelenül más. 

Hogy jobb-e vagy rosszabb, nem merne megkülönböztetést tenni. 

Azóta nagyon sok víz lefolyt még a kisebb hazai folyókon is, a mai nemzedék a jó fél évszázad előttihez képest óriásit változott. Például tucatnyi szempontból (anyagilag, meg társadalmilag is) jobb világban él az azelőttihez képest.

Hogy boldogabb-e, az egészen más kérdés.

Még azt sem merné mondani, hogy a (bevezetőben említett) nemzedék olyan ideális lett volna, mint ahogy az az emlékezetben szerepel.

Ami egészen biztos, hogy „más” volt.

Ha most fél évszázadot ugranánk előre az időben (ki a mai, esetleg az előző fél évszázadot is ismerő érné meg?), biztosan erősen meglepő dolgokat tapasztalna a maiakhoz képest.

De ez már az utókorra tartozik.