Odahaza a családban, majd azt követően az óvodában, iskolában szüleink, nevelőink megtanították nekünk a társadalmi viselkedés elemi szabályait. Hogy az idősebbeket előre kell üdvözöni. Hogy, ha valahova bemész, ott köszönni kell, és beltérben a férfiaknak le kell venniük a fejfedőt. Hogy a közjárművön illik átadni az ülőhelyedet az idősebbnek vagy a hölgyeknek. És azt is, hogy teli szájjal nem illik beszélni, evés közben pedig nem harapjuk, hanem törjük a kenyeret, s a villát bal, a kést jobb kézzel kell használni. És a belépésnél a hölgyeket előre kell engedjük, életkoruktól függetlenül, kivéve az éttermeket, szórakozóhelyeket.
És utóbb azt is megtanultuk, illetve megtanították nekünk, hogy Isten valamennyi házába fedetlen fővel lépnek be a hímnemű emberi lények, kivéve a zsinagógát, ahova illetlenség tökfedő nélkül bemenni. Néhai osztályfőnökünk, Kovács Miska bácsi a fiúkat arra is kioktatta, miként illik egy leányt felkérni táncpartnernek, majd meg kell köszönni neki a táncot, és a helyére kell vezetni. Az utcán meg sapka-, illetve (majd) kalaplevétellel köszöntjük ismerőseinket. Aki nem így teszi, azt neveletlennek szokták nevezni – mondta szép emlékű Miska bátyánk.
És (a szocialista ateizmus ellenére) azt is megtanultuk, hogy a templomba a vasárnapi istentiszteletre, a színházba, a szimfonikus koncertre nem a hétköznapi ruhánkat öltjük magunkra.
Tudom, változnak az idők, az egykori etikett szabályainak egy része elavult, kiment a divatból. Mint ahogyan a tánc- és illemtaniskolák is. A ruházati módi is jelentősen átalakult, a farmernadrág és a póló manapság már bárhova felvehető. (Még egy előkelőnek mondható aradi lokálban, esküvői ünnepségen is láttam ilyesmit, megfejelve egy fehértalpú sportcipővel. Ráadásul az illető partnernője hosszú estélyiben pompázott!) És a szokások is módosultak, a leányokat nem szükséges szombat estére elkérni szüleiktől, a diszkóban meg táncra kérni. Emancipálódtak, maguktól is beállnak a körbe a mulató társaság közé, s este nem kell tíz órára otthon lenniük.
Szóval az olyasmi többsége, amit korábban neveletlenségnek neveztek, az lassan mindennapossá válik. Mondhatnánk, sajnos, de mit tehetnénk ellene, ha általánossá vált! Úgy tűnik, világszerte. Erről nem is vesztegetem a szót, mert nem tudjuk megoldani.
De akad sok olyan történés, ami mellett már nem lehet megjegyzés nélkül elmenni. Ezt nevezem én (talán más is!) bunkóságnak. Például, amikor a vásárló belép egy üzletbe, ahol alig lézeng néhány érdeklődő, s köszön. Az elárusítónak eszébe nem jutna viszonozni a köszönést. A kilépéskor sem!
Bunkónak nevezném azt is, aki férfi létére találkozáskor üdvözlésül előre nyújtja a kezét egy hölgynek. Vagy a minapi történés is bunkóság, amikor a 60. életéve felé közeledő szomszédnőnket a villamoson egyszerűen félretolta egy tinédzser, hogy leülhessen az egyetlen üres székre. De bunkóság az is, ha a mi adóinkból fizetett állami alkalmazott foghegyről válaszolva, szinte undorodva tolja vissza elénk a beadandó folyamodványt, mert úgymond a kérdésben nem ő az illetékes az illető irodában, vagy, mert a vaskos aktacsomagból hiányzik egy papír a többi hat-nyolc mellől.
És ugyancsak bunkóság a romániai szolgáltató vállalatok egy része (áram, víz, gáz, telefon) által használt megszólítási mód. Az ügyfelekkel lebonyolított levelezésükben következetesen letegezik a megszólítottat. Legyen az idős vagy fiatal, férfi vagy nő. Még az olyan levélben is, amikor szívességet kérnek tőle, például az általuk megfogalmazott szerződés módosításának aláírását. Ezek a cégek jelentős jogi képviselettel (vállalati ügyvéd) rendelkeznek. Nem értem, hogy egy jogász hogyan fogalmazhat meg egy ilyen hangvételű okmányt… Egy idős hölgy, de férfi számára is megalázó az ilyen tegeződés. A reklámozásban használt tegezést már nem is említem.
Ha a neveletlenség felett szemet is hunyunk, de a bunkóság mellett ne menjünk el szó, megjegyzés nélkül. Hátha használ!
Hozzászólások