A renitenskedőkről

Az idegen szavak szótára szerint renitens szavunk engedetlen, ellenszegülő, rendbontó, makacskodó, ujjat húzó jelentésben használatos. Március 15-e körül gyakran jut eszembe, mekkora szerencse, hogy időnként vannak emberek, akik szembe mernek menni rendbontó módon a zsarnoksággal, makacsul ujjat húzva a hatalommal, hogy megállítsák az igazságtalanságot, az elnyomást, a kiskirálykodást.

A márciusi ifjak szelleme ilyenkor tavasszal itt kísért körülöttünk. Kikeletkor a természettel együtt újraindul az élet, bizakodón tekintünk a jövőbe, a lelkünk mélyén már érezzük, a változás küszöbön áll, a jónak győznie kell. Muszáj. Mert az elnyomás, a mindenkori diktatúra, a hatalom játszmázása csak időleges. A múlt azt példázza, mindenféle zsarnokság előbb-utóbb megbukik, mindenféle hatalom, csak időleges, és aki nem a jóért, igazért, becsületesért, tisztáért, szentért, minőségiért küzd, az meglakol. Mert így működik a világ.

Nem olyan régen hallottam élőbeszédben a renitenskedő szót. Meg is mosolyogtam magamban: nem használjuk túl gyakran, ráadásul, ha ebben a formában kerül elő, negatívabb jelentése van, mintha magyar megfelelőit alkalmaznánk mondandónkban. És mennyire sokrétű, sokatmondó szinonimái vannak nyelvünkben!

Néhány napja azon gondolkodom, mit jelent ma 1848. Tanárként gyakran került elő magyarórákon ez a korszak, ez az esemény. A diákoknak mindig azt hangsúlyoztuk, a szabadság, az egyenlőség, a véleményszabadság lesznek azok a fontos értékek, amelyek a forradalom révén létrejönnek. Persze nem azonnal. S ugyancsak mostanában azon gondolkodom, van-e ma valóban szabadság, egyenlőség, véleményszabadság.

Az is érdekes, az idők során hogyan változnak az eszméink, elképzeléseink. Vajon ma ugyanazt értjük-e a szabadság, az egyenlőség fogalmán, mint egy-egy forradalom kezdetén? Egyáltalán tudunk-e mit kezdeni ezekkel?  Egyértelmű válasz persze nincs.

Eszembe jut az is, mennyire gyakran hallom, olvasom a konfliktuskerülő összetételt vagy a mer, tud konfrontálódni kifejezést. Talán a pszichológia által kerültek ezek be a mindennapi használatba, de jól mutatják, hogyan is viselkedünk: a konfliktuskerülő ember inkább eltűri, hogy bántsák, megalázzák, a konfrontálódó pedig vállalja, hogy kiáll az igazáért, azaz bizonyos szempontból renitenskedő. Púp a hatalmaskodó hátán, mert mer Elég volt-at kiáltani, vállalja a nem úgy van az, kiskomám magatartását, akkor is, ha megbélyegzik, netalántán megfélemlítik vagy csak nap mint nap keresztbe tesznek neki.

Nemzeti ünnepünk közeledtével minden évben elmerengek azon, milyen lenne az életünk, ha mindenki merne a jóra igent mondani, a hatalmaskodók szemébe nézve pedig nemet kiáltani a gaztettekre. Elképzelni sem tudom. De azt látom, hallom, tapasztalom, hogy mindig jobban félünk attól, aki ezt mégis megteszi. Kevesen vannak. És esetenként látszólag elbuknak, de hosszútávon valahogyan mégis mindig ők győznek...

Magyari Sára