Úgy elharapózott az erőszak a politikában, hogy lassan már az lesz a ritkaság, ha a világban a folyó háborúkon kívül eső területeken hetente nem történik valamilyen erőszakos cselekedet valamilyen rendezvényen. Ha egy békésnek induló felvonulás, tiltakozó gyűlés nem torkollik véres verekedésbe, erőszakos randalírozásba, anyagi javak feldúlásába, brutális összetűzésbe a rendfenntartókkal. Vagy, ami még rosszabb: lövöldözésbe, amelynek halálos áldozatai is lesznek.
Tagadhatatlanul mind gyakrabbak a konzervatív irányt képviselő politikusok, értelmiségiek, influenszerek elleni merényletek szerte a világban. Lásd kirívó példaként a jelenlegi amerikai elnök, a szlovák kormányfő vagy Charlie Kirk elleni fegyveres, a cseh államelnök elleni mankós merényletet.
És ugyanide sorolnám a szintén jobboldali választott tisztségviselők állandó fenyegetését. Korábban avval, hogy a következő választások után, a liberális baloldal hatalomra kerülése esetén bíróság elé állítják, börtönbe vetik a jelenlegi vezetőket. Most viszont már nyíltan fenyegetik őket fegyveres kivégzéssel, akasztással is. Ez utóbbi fenyegetés nemcsak a regnáló kormányfőnek, hanem még a munkáját végző újságírónak és tévériporternek is kijárt a Tisza párt Ötcsényben tartott „békés” rendezvénye után. E pártban akadt olyan politikus is, aki fegyverrel ment még saját támogatói közé is. Talán tőlük is félt?
Szóval erőszak. Szinte kizárólag a baloldal részéről. Ennek ellenére az európai államok liberális vezetői következetesen hallgatnak erről. A baloldali többségű Európai Parlament soros ülésvezetője még azt sem engedélyezte, hogy a Patrióta frakció javaslatára egyperces néma felállással emlékezzenek Charlie Kirk halálára. Miként tették azt szerte a világban!
Európa „civlizáltabb” (?) nyugati felén pedig tombol az erőszak. A fél évszázaddal ezelőtt még a béke szigetének tekintett Svédországban is folynak a bevándorlók bandaháborúi. Hivatalos (tehát nem kitalált!) adatok szerint az országban az elmúlt években 284 fiatalkorú lány (!) követett el gyilkosságot. Mégis e számnak említéséért a sértődött miniszterelnök a magyar kollégáját vádolja hazugsággal.
Donald Trump amerikai elnök volt az egyetlen országvezető, akinél a legutóbbi halálos merénylet kiverte a biztosítékot. Az Egyesült Államokban, a közintézményekben, a hadseregben elbocsátották állásukból azokat a személyeket, akik a világhálón örömüket fejezték ki a 31 éves kétgyermekes családapa brutális meggyilkolásával kapcsolatban. És ami ennél is fontosabb: hivatalosan betiltatták a Soros Alapítvány támogatta Antifa nemzetközi mozgalmat, mint az erőszak egyik fő gerjesztőjét. Európában mindeddig csak Magyarország követte példáját.
Az Antifáról jut eszünkbe, hogy annak a mozgalomnak egyik tagja, az olasz Ilaria Salis néhány azonos elveket valló kollégájával Budapesten a nyílt utcán támadott meg és vert össze találomra, az öltözete alapján kiválasztott személyt. Ezért börtönbüntetésre ítélték, de mint megválasztott képviselőt, a mentelmi jogra hivatkozva szabadon kellett bocsátani. Ma ezért ül ott az EU parlamentjében és arcpirulás nélkül ő szónokol a magyar jogállamiságról. Minap a parlament többsége nem szavazta meg (igaz, megkérdőjelezhetően csak egyetlen szavazattöbbséggel!) az ő, a valamint a nyilvános helyen közbotrányt okozó, telefont eltulajdonító, becsületgyalázó Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését. Mint ahogy elvetik majd azt a magyar javaslatot is, hogy az Antifát egész Európában nyilvánítsák terrorszervezetté.
A baloldali politikusok és influenszerek keltette és generálta erőszakhullám nem csillapodik. Sokadmagammal azért aggódom, hogy a választások közeledtével szerte a világon, elsősorban Európában az csak fokozódik. Vagyis várhatjuk az újabb merényleteket!
Hozzászólások