Ahol Szent Mihály sem kívánatos

Olvasom a médiában, hogy Franciaországban a fellebbviteli bíróság elrendelte Szent Mihály szobrának eltávolítását a Vendée megyei Sables d’Olonne településen. A jogi hercehurca immár évek óta folyt, mert a woke ideológiától megszállott néhány aktivista feljelentette a helyi polgármestert, mert sértette őket a köztéri szobor látványa. Most megszületett a fentebb említett (immár megfellebbezhetetlen) bírósági ítélet. Történt annak ellenére, hogy időközben a település lakosságának 94 százaléka (!) kiállt a helyi templom előtt állított szobor mellett. A településük védőszentjének szobráért kiálló elsöprő többség véleménye sem győzte meg a bírói testületet. Győzött a 6 százalék! A lakosság mintegy huszad része.

Aki nem tudja, pontosítok, hogy Szent Mihály arkangyal nevével a Bibliában találkozhatunk. A Mihály (Michael) név azt jelenti: Kicsoda olyan, mint Isten? A Sátán legyőzőjeként a Római Katolikus Egyház egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő személye. Szent Mihály arkangyal a mennyei seregek fejedelme, az Egyház oltalmazója, küzdelmeinek pártfogója. Ősi hagyomány szerint patrónusa a keresztény katonáknak is, főleg ha a pogányság ellen, a hitért küzdenek.

A keresztény Magyarországon is sok egyházközség Szent Mihályt választotta temploma névadójának. (Lásd példaként Erdélyben, Kolozsváron a Szent Mihály-templomot.) Neve már legelső szövegemlékünkben, a Halotti Beszéd és Könyörgésben is előfordul. Valamikor az Ő neve napjáig (szeptember 29.) legelt a Szent György-napkor kieresztett szarvasmarha a pusztán, a falvakon addig a napig hajtották ki a legelőre a gulyások a teheneket. A juhokat a juhászok akkor adták számba, azaz bízták télre a gazdák gondviselésére.

A történelmet kicsit is ismerő számára a francia bíróság ítélete valószínűleg eszébe villantja a két és fél évszázaddal ezelőtti francia forradalmat, annak is az úgynevezett jakobinus diktatúra időszakát. A világtörténelem első intézményesített terrorját. Az egyház ellen indított üldözést, amelynek megszámlálhatatlan pap és hívő esett áldozatul. A száz évvel későbbi párizsi kommün idején kivégzett öt papot most szentelte boldoggá az egyház. Lassan a jelenkori Franciaországban is eljutnak a vallásüldözéshez? Köztéri keresztek eltávolításáról már többször hallottunk, láttunk a hírekben. Nemrég Szűz Mária egyik szobrát távolítatták el köztérről. Egyes nyugati országokban még a keresztény egyházi ünnepek átkeresztelését (átnevezését) is kiharcolták a vallásellenzők. Papok elleni erőszakról, sőt oltár előtti meggyilkolásról is beszámolt a nemzetközi média.

Bár a francia társadalom egy része jelentősen eltávolodott a vallástól, de azért (még) sokan vallják mindmáig, hogy Szent Mihály támasza és szószólója a haldoklóknak és a halottaknak, ezért a temetőket is pártfogásába ajánlják. Védőszentjüknek tekintik a katonák, tengerészek, a bányászok, s általában a könnyen halálveszedelembe kerülő mesteremberek. A francia bíróság mindettől nagyvonalúan eltekint, azt nem veszi figyelembe.

Csak költői kérdésként fogalmazhatom meg észrevételemet, mert francia fülekbe úgysem jut el: ugyan milyen demokrácia az, amelyben csak úgy elsiklanak a többség akarata felett? Amelyben egy erőszakos, hangos kisebbség kényszeríti rá az akaratát a társadalom nagyobbik felére? Minden területen: az oktatásban, az igazságszolgáltatásban, a jogalkotásban, sőt vallási kérdésekben is.  Mi, Közép- és Kelet-Európában élők megtapasztaltuk ezt az úzust majd fél évszázadon keresztül. Azt kommunista diktatúraként tartja számon a világtörténelem. A pártideológusok a kisebbség uralmának galádságát „demokratikus centralizmusnak” nevezték.

Ennek tudatában kérdezem: milyen rendszer is van mostanság a liberális elveknek teljesen alávetett Franciaországban?