Alaszka orosz–amerikai–magyar–román történelmi háttere

Alaszkában szervezik meg pénteken Trump és Putyin elnökök találkozóját az ukrajnai béke (vagy legalább fegyverszünet) céljából. Európában egyszerre reménnyel és félelemmel várják a csúcstalálkozót, miután Trump elnök területcserét említett, s ezért egyesek újabb Jaltától tartanak. Vajon milyen orosz területet ajánlana fel Putyin Ukrajnának az oroszok által elfoglalt ukrán területek cseréjébe? Mert a területcsere azt jelenti. Vagy Putyin újabb „ősi orosz földre” veti rá tekintetét? Netán éppen Alaszkára?

1867-ig Alaszka is orosz föld volt, amíg II. Sándor orosz cár eladta az amerikaiaknak az értéktelennek tekintett óriási területet, jegyzik meg a nemzetközi sajtóban, az elnöki találkozó történelmét firtatva. Méghozzá aprópénzért, 7,2 millió dollárért (mai értékén olyan 100 millió dollár). Első látásra a hektáronkénti 4,74 centes ár aprópénznek tűnhet, akkor viszont inkább amerikai oldalról tekintették túlzottnak a vétel összegét. A nagyrészt jégfödte Alaszka ugyanis majdnem lakatlan volt (kb. 50 000 eszkimó és 2500 orosz lakta), városok, utak, emberi civilizációra utaló létesítmények nem voltak, jelentős ásványkincseit pedig még nem fedezték fel. Az oroszok viszont nem bánták az üzletet, legalábbis akkor nem. 1867-ben a cári birodalom még sebeit nyalogatta az 1853 és 1856 közötti krimi háborúban a britektől, franciáktól és olaszoktól elszenvedett vereség után. A távoli Alaszkát nehéz volt katonailag megvédeni esetleges brit támadástól – az oroszok ugyanis attól tartottak, hogy London kihasználja Oroszország gyengeségét, és Kanadából indulva különösebb ellenállás nélkül foglalja el Alaszkát. Oroszország számára tehát Alaszka lényegében úgy is elveszett, az eladással viszont jól jártak, mert pénzért került az akkoriban összehasonlíthatatlanul gyengébbnek és semlegesnek tekintett USA-hoz, ahelyett, hogy ingyen jutott volna a sokkal erősebb nagy rivális Brit Birodalom karjaiba.

Érdekesség, hogy a vásár hátterében magyar–román szálak hózódnak, az ügyet ugyanis Pomutz György intézte. Neve nem sokat mond sem a magyaroknak, sem a románoknak, a tengerentúliaknak sem, noha arra felé valamivel ismertebb. Holott mindhárom nemzet kisebbfajta hősként tekinthet rá. 

Pomutz György, vagy Gheorghe Pomuţ, vagy George Pomutz (1818–1882) Gyulán született ortodox román családban. Családja paraszti eredete ellenére a bécsi katonai akadémián és a pesti jogtudományi egyetemen tanult, akárcsak orvos bátyja, Pomutz Szilárd/Constantin Pomuţ (1815–1883). Bátyja később létrehozta a pesti egyetem pszichiátriai tanszékét, amelynek sokáig vezetője volt. Pomutz György viszont román létére a szabadságharc idején lelkesen Kossuthék oldalára állt, önkéntesen harcolt honvédszázadosként a magyar szabadságért. A szabadságharc leverése után, számos más honvédhoz hasonlóan, emigrációba kényszerült. 1850-ben az USA-ban kötött ki, ahol néhány magyar szabadságharcos társával együtt megalapította New Buda (Új Buda) települést Iowa államban. Emigrációban is a magyar szabadság elszánt híve maradt, személyesen győzködte Kossuthot amerikai látogatásán, hogy New Budára helyezze át székhelyét, s onnan szervezze tovább a magyar ellenállást. Kossuth azonban elutasította Pomutz javaslatát, az akkori közlekedési és kommunikációs viszonyokban a tengerentúlról sokkal nehezebb lett volna tartani a kapcsolatot a többnyire Európában lévő magyar emigrációval.

Megszerezvén az amerikai állampolgárságot, a polgárháború 1861-es kitörésénél Pomutz önkéntesen jelentkezett az északiak hadseregénél, ahol szabadságharcos tapasztalata alapján tábornoki rangig vitte. Az északiak győzelmével véget ért polgárháború után, 1866-ban az USA első oroszországi nagykövetévé nevezték ki, kihasználva kalandor természetét, európai tapasztalatait és kiemelkedő nyelvismeretét – Pomutz nem kevesebb, mint 8 nyelvet beszélt! Szentpétervári diplomáciai megbízatásán megvásárolta Alaszkát.

Pomutz Györgyre három nemzet lehet büszke, noha Magyarországon, Romániában és az USA-ban sem igazán ismert. Szülővárosában, Gyulán szobrot emeltek neki, az USA-ban pedig hadihajót neveztek el róla. Romániában jóformán nem is tudtak létezéséről, amíg Bill Clinton elnök fel nem említette 1997-es bukaresti látogatásakor. Román oldalon nem is igazán tudnak mit kezdeni vele, mivel 1848–49-ben teljes odaadással a magyar szabadságért harcolt, s nem Avram Iancu oldalán. Sőt, a szabadságharc leverése után is a magyar nemzeti ügy elkötelezett híve maradt, az emigrációban is annak érdekében tevékenykedett, miközben román nemzeti ügyekért semmilyen érdeklődést sem tanúsított. Pomutz ugyan románnak született, szíve viszont magyar volt, s amerikaiként hunyt el – Oroszországban!