Álhírek, rémhírek

Az ál- és rémhír alighanem egyidős az emberiséggel.

Háborús és bizonytalan időkben különösen, a fegyveres konfliktus igen termékeny talaja a valós és valótlan információk terjedésének.

Az álinformációk terjedése a különböző történelmi korszakokban természetesen más és más sebességű – míg a középkorban, mondjuk, a mohácsi vesztes csata híre csak jónéhány nap múltán jutott el Budára, manapság „on line”, szinte vagy valóságosan percnyi, órányi pontosággal értesülünk a világban bárhol történtekről.

Kérdés, hogy milyen pontosan, megbízhatóan.

Mert hát a média is „ember”, valóságos személyek, tudósítók révén működik, akik vállalják (vagy nem) testi épségük, akár életük kockáztatását, s ott vannak az események sűrűjében. A merészebbek, szakmájuknak leginkább elkötelezettebbek igen. Hajtsunk fejet előttünk: nemcsak magukért teszik, hanem, talán, egy magasabb eszme elkötelezettjeiként.

De újabban, immár több mint évtizede, az ún. közösségi média is rendkívüli szerepet kapott: egy állam- vagy kormányvezető, fő véleményformáló politikus, katona, „influenszer” stb. közzéteheti más fórumok megkerülésével, többnyire cenzúrázatlanul ilyen-amolyan álláspontját, óhaját, örömét, bánatát, akár ártó, rosszindulatú véleményét.

De nemcsak ők, hanem mások, amúgy hétköznapi emberek is. Ezer- és milliószámra.

„A java a felszínre törekszik. Az alja is”, jelzi örökbecsű megállapításában Murphy.

Ember legyen a talpán, aki a rengeteg, ellentmondásos vélemény, megállapítás között kiigazodik.

A jelenségre sokan és sokszor felhívták már a figyelmet, némelyik közmédia, látszólag, fel is lépett ellene. Látszólag, mondom, mert az álhírt, rémhírt, bővebben a félretájékoztatást, sajnos, lehetetlen kiküszöbölni: nincs erre képes cenzúra-apparátus.

No meg a „szabad világban” (amelyben minden bornírtságot szabad hangoztatni) elvileg is nehéz ilyen kritériumot állítani.

Maradunk tehát a világhálón, csak ott, meg a hivatalos – kormányoknak alárendelt, állami pénzből fizetett – hírügynökségek esetében is a kétségeknél, bizonytalanságnál.

Ha a (most) harcoló felek egyike, például, az ellenség x számú katonája, páncélosa, repülője stb. megsemmisítéséről beszél, a másik fél feleannyi saját veszteségről, az ellenségnek okozott kétszeres kárról fog szólni. A valóság kb. valahol középen van – de ki tudja? Az átlagembernek nincs lehetősége az ellenőrzésre.

Az igazság mindenképpen az, hogy a háború (mindig, mindenhol, most is) borzalmas, s jelenleg, akárhogy is végződik, aligha lesz igazi nyertese. Vesztese annál inkább: a most harcoló két fél és Európa nagyobbik fele mindenképpen.

Hogy a távolabbi nagyhatalmak, az USA és Kína profitálhatnak belőle, az igen valószínű.

De ez már nem tartozik az álhírek – fake news – kategóriába.