Amit nem lehet félreérteni…

Báthory Istvánt a lengyelek még évszázadok múltán is legjobb királyaik között tartják számon. Nemcsak győztes orosz hadjáratai miatt, hanem amiatt is, hogy alig tízéves uralkodása alatt akaratát rá tudta kényszeríteni a királyi hatalom ellen szüntelen lázadozó lengyel nemességre. 

Mindjárt a koronázása utáni első toruni országgyűlésen elhangzott szájából egy később gyakran idézett mondat: „Sum rex non fictus et not pictus” – sem fiktív, sem festett (kártyabéli!) király nem vagyok. Vagyis ha egyszer királlyá választottak, nem tűröm, hogy semmibe vegyék akaratomat.

Ugyanezen az 1576. évi országgyűlésen még valami történt, ami általában elkerülte a történészek figyelmét. A katolikus, de más vallásúakat tisztelő király arról rendelkezett, hogy lengyel földön többé soha senki ne hozhassa fel a zsidók elleni „vérvádat”, vagyis azt a rágalmat, hogy a zsidó vallásúak rituális gyilkosságot követnek el keresztény gyermekeken. Torunban egy bizonyos Studzienski nevű nemes kérésére merült fel a vád, amit Báthory szemenszedett hazugságnak nyilvánított és elrendelte: a jövőben az ilyen és hasonló vádak kitalálóit halálbüntetésselkell sújtani! Nem tudni, alkalmazták-e később ezt a büntetést, de az Erdélyből elszármazott király bebizonyította, elutasítja a vallási alapon keltett hisztériát, és szigorúan tartja magát a törvényességhez.

Ez jutott nemrég eszembe, amikor egy jobbikos képviselő felszólalását olvastam a magyar Országházban. Az illető felszólalásában alig burkolt formában felmelegítette a tiszaeszlári vérvádat, amelyet egy Solymosi Eszter nevű fiatal lány eltűnése és halála okozott 1882-ben. Az ügyből per lett, amelyben Eötvös Károly teljesen szétzúzta a tiszaeszlári antiszemita hatóság és egy általuk felbérelt fiatal zsidó fiú állításait – mindez nem akadályozta meg az antiszemitizmus fellángolását az akkori Magyarországon. Hiába mentették fel a vádlottakat, a Solymosi-ügy az antiszemiták kedvelt szövege maradt ötven, és ha úgy tetszik, százharminc éven át. Bár a jelenlegi parlamenti felszólalásra a fideszes Fónagy János azonnal és a volt magyar külügyminiszter, Jeszenszky Géza hamarosan reagált (utóbbi szerint gyanúsításával a jobbikos 130 év magyar jogalkotását vonta kétségbe!), az Országgyűlés nem közösítette ki azonnal a jobbikos képviselőt, és az sem mondott le mandátumáról. Feljelentés ugyan történt ellene az ügyészségen, de mint a legtöbb ügyben, az eljárás Baráth képviselő ellen hónapokig elhúzódhat és kimenetele is kétséges.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor nemrég azt állította, képviselőtársa megnyilatkozása azért szerencsétlen, mert „félreérthető”. Ez mellébeszélés, hiszen a Solymosi-vérvád felmelegítése Magyarországon teljesen egyértelmű – nemcsak kirekesztő, de a hajdani nyilas propaganda legrosszabb szólamaira emlékeztet. Egy ilyen megnyilvánulás után Nyugat-Európában (de még Ausztriában is!) a képviselőnek másnap le kell mondania, ha nem akarja, hogy nemzetközi botrány legyen a dologból. Márpedig ebből az lett, és ami külön kínos a jelenlegi kormánynak, az ügy annyira “rossz hírt kelt hazánknak”, hogy a külföldi helyzetelemzőket hosszú távon borúlátó következtetésekre indítja, és az esetleges beruházók hajlandóságát is jelentősen csökkenti. Utóbbi azért nagy baj, mert külföldi beruházás nélkül nincs és nem is lehet növekedés Magyarországon. Aki tehát az ilyen gyűlöletbeszédet eltűri, az maga alatt vágja a fát. Marad az évszázadok óta elítélt, alaptalan vérvád és a teljesen kifacsart „magyar narancs”.

Gömöri György