Apropó, felhők

Augusztus elején ülök egy délelőtt a füves udvaron, az árnyékban. Kellemes szél lengedez, felettem hatalmas fehér fellegek úsznak méltósággal, valahova kelet felé. A hetek, hónapok óta szomjazó termőföldek felett. Mindegyikben soktonnányi vízpára, amely ki tudja hol fog lehullni csapadékként. Az aszálytól szenvedő alföld helyett lehetséges, hogy Székelyföldön vagy éppen Moldvában, ahol nemrég küzdöttek, vagy éppen most is küzdenek a pusztító villámárvizek ellen. 

Elgondolkozom: nem hiszem, hogy lenne a világon egy olyan közgazdász, aki ki tudná számítani (már azért sem, mert az adatok titkosak!), mennyit költ az emberiség évente a fegyverek korszerűsítésére, a korábbinál pusztítóbbak kiagyalására. A naponta az éppen folyó fegyveres konfliktusokban elhasznált lőszerre, szétlőtt harci járművekre, lelőtt repülőgépekre és drónokra költött összegekre már nem is gondolok. Maradnék csak a kutatásnál. Ha a fegyverek modernizálására elpazarolt pénz csak bizonyos hányadát költenék az emberiséget manapság leginkább foglalkoztató két súlyos gond, a klímaváltozás és az energiaválság megoldására, állítom, hogy találnának elfogadható megoldásokat mindkettőre. 

A felhőkről jut eszembe, hogy meg lehetne oldani a felhők ésszerű „megcsapolásának” a mikéntjét is. Azt, hogy egy felhőből hogyan lehetne annyi nedvességet (esőt, havat) kivonni, amennyi szükség esetén egy mezőgazdasági terület nedvességhiányát fedezné. Már most is vannak arra kísérletek, de ezek nagyobb része sikertelen. Mert bizonyos vegyületek (például ezüstjodid) fellövésével lehet mesterséges esőt generálni, csak legtöbbször nem éppen a kellő mennyiségben. Vagy csak néhány cseppnyit, vagy akkora mennyiséget, amely rövid idő alatt villámárvizet zúdíthat a területre. Mint legutóbb az Amerikai Egyesült Államokban a nyolc méteres vízszintemelkedést eredményezett jelenség, amelynek egy gyermektábor, néhány település és több tíz halott lett az áldozata. (Azt, hogy ennek valószínűleg egy ilyen „esőgyártási” kísérlet lehetett az oka, egy szakembertől hallottam egy rádióadásban.)

Energiaválság. A fosszilis energiaforrás kiapadóban van. Különben is szennyezi a környezetet – állítják a „zöldek”. Ugyancsak ők hadakoznak az atomenergia békés felhasználása ellen is. Az általuk ajánlott „zöld” energiaforrás (nap és szél) viszont időjárásfüggő. A Nap hőenergiáját csak derült időben lehet kinyerni. De gondolt-e már valaki a központi égitestünk által kibocsátott mágneses erő felhasználásának lehetőségére? Ezt felhős időben, sőt a Föld sarkainak közelében éjszaka is észlelik! (Lásd a turisták megcsodálta sarki fényt.) Ilyen irányú kísérletekről még nem hallottam, de meg kellene próbálni.

S ha már a fantáziám belelendült, arra is gondoltam, hogy (talán) meg lehetne kísérelni a villámok energiájának a felhasználását is. A Földet naponta megszámlálhatatlanul sok villámcsapás éri. Ezek mindegyikének akkora az energiája, hogy egy-egy várost is elláthatna villanyenergiával. Vajon nem lehetne olyan nagy teljesítményű akkumulátorokat fejleszteni, amelyek befogadhatnák a villámokat? (Igaz, az akkumulátorok gyártása ellen szintén a zöldek tiltakoznak, bár jelenleg a villamos energia tárolására nincs más megoldás. )   

Tudom, (sajnos) nem minden nap születik sem egy Jedlik Ányos, sem egy Alva Edison nagyságú elmével rendelkező feltaláló. De hogy előbukkanjanak, arra is szükség lenne, hogy a társadalom (a politikum?) generálja (kierőszakolja?) a szükséget, és megteremtse az anyagi lehetőséget (laboratóriumok, jól fizetett kutatók) a tehetségek kibontakozásához. Nagy szükség lenne rájuk, attól függetlenül, hogy az én nyári filozofálgatásom valahol a fantázia határát súrolja. Minden jelentős felfedezés ilyenfajta fantáziálgatásból indult ki. 

De hátha valamikor megjön az emberiségnek az esze, s akkor majd szellemi kapacitását a jó szolgálatába fogja állítani!