Arcok a (közel)múltból (11.)

Maros-parti gyereknek számított, karnyújtásnyira volt szülőházától az öreg folyó. Lóstrand, Kisamerika, cukorgyári focipálya, Port Artúr – gyermekkora meghatározó helyei. Ma is összetartozóknak érzik magukat, akik e „kistérségben” nőttek fel, amelynek az Ilona utca volt az ütőere. No meg a Kálvin János utcai gimnázium, az emberség iskolája.

Barátunk nyarait is ez a „vízi világ” tette széppé, harmonikussá. Evezett. Nem is akármilyen szinten. Bajnoki címek sora, majd később néhány éves versenybírói működés. Közben technikumi tanulmányok, majd hosszabb gyakorlat után, immár kétgyermekes apaként, az egyetem. Rajzkészsége kiváló volt, városszeretetét gyermekkorában szívta magába, képzelőerővel se volt híján. Így lett belőle műépítész. Sok jeles aradi előddel rendelkező hivatás folytatója. Kilépett a tervezőintézetből, és céget alapított.

Sokáig a kisiratosi máltai ház megtervezésére volt a legbüszkébb, aztán jött a több évtizedes rabságából kiszabadított Szabadság-szobor újraállítási kálváriája, a belvárosi és az újaradi Szentháromság-szobor restaurálása, visszaállítása, Fábián Gábor büsztje, egykori alma matere, a Csiky új épületszárnya, a belvárosi épületek VITO felújítási terve és hadd ne soroljam… Többnyire csapatmunka volt, amelyben „oroszlánrészt” vállalt. És közben, nem úri passzióból, hanem mély szakmai alázattal, profi módon hazai és anyaországi tévéstúdióknak dolgozó tudósítói stábok operatőre volt. Szerkesztő társával együtt több nemzetközi filmfesztiválon vett részt, díjakkal tértek haza. Arad társadalmi és kulturális élete ezáltal (is) ismert lett itthon és határainkon túl. Ebben a szakmában Aradon nagyon sokan az „ő köpenyéből” bújtak elő, mentoruknak is vallhatják. A Titus Munteanuval készített Szerelmem, Arad film mindmáig akár szakmai hitvallásnak is tekinthető.

A mit szeretsz jobban kérdésre elkerülte az egyenes választ.

Fia is örökölte a filmezés iránti alázatot és szakmai kompetenciát.

És a folytonosságot.

Kevés emberrel tartott szoros, mondhatnám baráti kapcsolatot. Erre nemigen futotta az idejéből. Mégis sokan szerették, becsülték. Volt humora, szeretett tréfálkozni. Egyszer rákérdeztem, hogy mikor vágja le hosszú szakállát. Azt mondta soha, mert akkor a tükörben egy idegen férfit lát.

Két fiútestvére külföldön él. Idős édesanyjának ő maradt a támasza.

Élete fonala akkor szakadt meg, amikor minden jel arra vallott, hogy ismét révbe jutott magánélete. Amikor saját elképzelései alapján, saját kezével alakította át azt a vidéki házat, amelyben nyugodt körülmények között dolgozhatott volna ereje végeztéig. Rengeteg terve, ötlete maradt „torzóban.”

Már az emlékek sorsában „osztozott”, mikor díjak, elismerések zárták le munkásságát.

Miért van az, hogy akkor jövünk rá, ki mennyit ér, amikor már nincs közöttünk?!

***

(Legutóbbi írásunk Sever Frenţiu festőművész portréját vázolta fel.)