Arcok a (közel)múltból (4.)

Először iskolatársak voltunk, aztán kollégák, még később szomszédok. Ő is szerette a társasági életet. „­Akkor jó, ha tele van a szoba, mert akkor van miről, van kikkel vitatkozni” ­– magyarázgatta egy este, amikor az Aradon vendégszereplő sepsiszentgyörgyi színház minden tagját áthozta egy Péter–Pál-napi koccintásra. Közeli barátaival lepett meg, mert a kolozsvári egyetem elvégzése után újságírói pályáját Sepsin kezdte. Onnan hamar hazajött, ám itthon egy mesterségesen „felturbózott” banális eset miatt eltávolították a laptól. Így aztán egy ideig a nehéz körülmények között ingázó tanárok kenyerét ette, miközben a helyi irodalmi kör vezetését is felvállalta. Aztán a Művelődés  folyóirat munkatársa lett. Talán ott érlelődött meg benne az elhatározás, hogy amatőr színjátszó csoportot szervez. De az is lehet, hogy színésznő húga befolyásolta döntésében. Aradon akkoriban már évtizedek óta hiánycikk volt az állandó magyar színjátszás. A városi művelődési ház gyámsága alatt tehetséges és ambiciózus emberekből verbuvált együttes egyre többször és egyre színvonalasabb produkciókkal örvendeztette meg a város és a megye magyarságát. Sokat turnéztak. A később kiérdemelt „népszínház” státusz már az országos elismertséget honorálta.Aztán jött egy újabb tartós hullámvölgy.  De szobafestőként se hagyta cserben humora, önbizalma. Az áttelepedés gondolata már első aradi kudarcát követően foglalkoztatta, de a végsőkig kitartott. Akkor távozott, amikor úgy érezte, számára belátható ideig már nem kínál lehetőséget az értelmiségi pálya.A két világháború között Aradon élő neves publicista és író magazinjának nevét viselő népszínház negyedszázados története Arad magyar kulturális közelmúltjának (még) fehér foltja. Akárcsak csupaszív szervező-rendezőjének a hagyatéka.Nyilván tudják, hogy kiről van szó.