Arcok a (közel)múltból (9.)

A jeles elődök, Nesnera Aladár, majd Romulus Cărpinișan utáni időszak aradi szakmai oktatása elválaszthatatlan a nevétől. Valaki úgy jellemezte, hogy a mérnöki gondolkodás és a tanári hivatáshoz feltétlen szükséges pedagógiai érzék szerencsésen ötvöződött benne. Bizonyára így is volt, hiszen a Radnai úti új épületbe költözött tanintézet működését mérnöki precizitással és egy kiválóan képzett szakmunkás igényességével igazgatta. Évtizedekig.

Aztán jó pár évig helyettes főtanfelügyelőként is kamatoztatta vezetői képességeit.

Nem sokat adott a látszatra, mindig a lényegre koncentrált. Érdekes, hogy noha inaséveinek egy részét, még az államosítás előtti években, a Ford romániai képviseletének Ablonczy–Bustin féle műhelyében töltötte, később sem vásárolt magának autót. Kerékpárral közlekedett szinte egész évben.

Azokban a viharos hónapokban, amikor a megye egyetlen magyar középiskolája visszanyerte függetlenségét, és megszabadult a több évtizedes „társbérlőtől”, egész nyáron át vállvetve dolgozott az iskola pedagógusaival, szakemberekkel, hogy tanévkezdésre minden rendben legyen, noha sose volt se diákja, se tanára ennek az intézménynek. Gyakorlatiasságának, szakértelmének, ötleteinek nagy hasznát vették.

Amúgy jó humorú, társaságban kedvesen csipkelődő, közvetlen emberként ismerték, aki a fölöttesei előtt se rejti véka alá kritikai megjegyzéseit.

Szabad idejében (nem sok volt) olvasott, baráti körben kártyázott, esetleg römizett.

Megtehette. Gyógyszerész felesége a családi háttér szilárd tartóoszlopának bizonyult, gyermekei nevelése, pályaválasztásuk nem okozott gondot.

Mesélték kollégái, hogy fiatalabb éveiben, amint csak tehette, felkerekedett és kirándult. A hétvégi hegyaljai túrák mellett a Kárpátok szépségeinek nagy csodálója volt. Idősebb korában, mikor már a korábbi természetbarátok sora meggyérült, s az országhatárok is „légiesültek”, nagy kedvvel és fiatalos hévvel utazgatott. Ilyenkor is a társas utakat részesítette előnyben. Megfigyelhettem, milyen szakértelemmel vizsgálgatja a középkori épületek statikai kivitelezését, a hidak felépítésnek módját a szegecseléstől a hegesztésig. Mert vérbeli szakember volt, aki nyugdíjasként is lankadatlan érdeklődéssel figyelte a műszaki újdonságokat.

Egykori tanítványai közül sokan követték a példáját. Ma már ők is közelednek a nyugodalmasnak hitt évekhez.

Ha meglátnám rövidnadrágban, kerékpáron, biztosan tudnám, hogy éppen kivételesen „ráér”. Ha még egyszer együtt járnánk be a római Colosseum cirkuszt, netán elmerengnénk a barcelonai Camp Nou stadion lelátóján, bizonyára nem állná meg, hogy egy tematikus „lóugrással” eljusson a hazai szakmai oktatás hanyatlásához, hiszen ez, bárhol is jártunk, visszatérő motívuma volt beszélgetéseinknek.

Ebben élt, erre áldozta fizikai és szellemi energiájának javát.

***

(Szerdai írásunk szereplője Katona Béla „ezermester” és amatőr színjátszó)