Az áldozat neve

Az ukrán–orosz háború 19. napjáig biztosan tízezer fölötti az áldozatok száma. Nincs megbízható forrás se egyik, se másik, se harmadik (semleges) oldalról, ami a háború forgatagában érthető.Egy cinikus szemlélő akár megjegyezhetné: majd’ három hét után két jelentős ország háborújában nem is igazán nagy a szám.De remélhetőleg nem vagyunk ennyire cinikusok egy ilyen rettenet közepette; elborzaszt minden jóérzésű embert a (televízióban is megjelenített) pusztítás, az Ukrajnából eddig többnyire csak élete megmentésében reménykedő, két és fél millió gyermekét kézen fogó anya, nagymama, idős férfi látványa. Fiatal férfi nincs (ha- csak nem a zöldhatáron igyekszik illegálisan átvergődni), azokat egy esetleges harcra fogás szándékával otthon tartották.A mi, második világégés után született nemzedékünk, hál’istennek, nem tapasztalta meg a háború borzalmait, de enélkül is elég (bár a mostani menekültek sorsához képest elenyésző) fizikai szörnyűséget átélt. A múlt század ’40-es éveinek végén, ’50-es éveiben, majd a ’80-as években. Ám akkor legalább nem kellett tartani az esetleg nagy távolságról érkező, halált hozó lövedékek bármikori becsapódásától.Manapság Ukrajnában válogatás nélkül pusztít a halál, katonát és civilt. A „sebészi”, kizárólag katonai vagy stratégiai, taktikai érdekeltségű célpontokra irányuló tüzérségi, rakéta- és repülőbombás hajszálpontos beavatkozásainak fennen hangoztatott mítosza ismét megdőlt, nem először az utóbbi évtizedekben.A mostani háború után – ki tudja, mikor és hogyan fejeződik be – egy cáfolhatatlan tanulsággal biztosan marad az emberiség gondolkodóbb fele: hogy a fegyveres konfliktus nem lehet megoldás, mert csak borzalmas emberi és anyagi veszteséggel jár. De számtalan példából tudhatjuk, e régi igazságból nem vonták le a megfelelő, okos és kézenfekvő következtetéseket.***Az anyagi veszteségekről már most lehet némi fogalmunk. Biztosan sok tízmilliárd (dollár vagy euró) veszteség érte az ukrajnai helységeket – katonai, ipari, tudományos célpontokban, repülőterekben, infrastruktúrában  stb. Helyreállításuk elképesztő anyagi és emberi erőfeszítésbe kerül majd.Ezeknél is sokszorosan rettenetesebb (bár nehéz ilyet mondani) az a hatás, amelyet a háború Európára és az egész világra gyakorol(t).Oroszország, a világ kétségtelenül egyik (elrettentő nukleáris erővel rendelkező) nagyhatalma az ellene hozott megszorító, büntető intézkedések nyomán elszigetelődik, és katasztrofális gazdasági veszteségeket szenved.A nyugati világ, főképp Európa, és benne mindenekelőtt Németország, amely sok tekintetben rendkívül szoros gazdasági kapcsolatban van vele, hatalmasan megérzi ezen intézkedések negatív oldalát. Gondoljunk csak az orosz földgázra, kőolajra, szénre, néhány alapvető fontosságú ipari nyersanyagra, a technológiai cserékre.Ezek pótlása más forrásokból – mindkét oldalon vannak ugyan fölöttébb optimista előrejelzések, de hát ki ne tudná, hogy „meg vagyunk lőve” – egyelőre, legalább hosszú évekig, az optimizmus rózsaszín leányálom.***Jeleztem fentebb, hogy a most zajló háborúnak több tízezer, nem tudni, mennyi, de folyamatosan gyarapodó számú halálos áldozata van. Civilek és katonák, névtelenek és nevesítettek.És mindenkor megszülettek a hősök; most az ukrán kiskatonáé például, aki magával együtt robbantotta fel az oroszok előtt a folyó hídját. (A magyaroknál lásd Dugovics Titusz, a szovjeteknélAlekszandr Matroszov, a románoknál a legutóbb román bankjegyre felkerült első nő, Ecaterina Teodoroiu példáját.)Minden háború megszüli a maga hősét, aki bekerülhet a nemzeti pantheonba, akire nemzedékek múltán is emlékezni lehet az örök hősiesség, helytállás jelképeként. Ha adott pillananatban nem akadna ilyen, kreálnak egyet. Helyben, vagy utólag. Egy hős tíz- vagy százezernyi áldozatot helyettesíthet.Most egy ártatlan áldozatról szólnék, annak tragikomikumba hajló példajaként, hogy meddig mehet el a háború abszurditása.Csajkovszkijt, az orosz (és az egyetemes) klasszikus, romantikus zene óriását levették a műsorról Glasgow-ban (Skócia, Nagy-Britannia). Merthogy orosz. S amikor a fél világ, ugye, nagyon komoly gazdasági, pénzügyi, sport és egyéb szankciókkal bünteti az agresszort, a buzgó glasgow-i kultúrember is illendőnek tartotta csatlakozni.Hogy a majd’ 120 éve elhunyt Pjotr Iljicsnek mi köze a mostani agresszióhoz? No comment. Bár tényleg szerette eléggé mostoha hazáját, de dicsőséget hozott rá.Az elmúlt hónapokbeli, a jelenlegi háborúval semmi összefüggésben nem lévő szörnyű, egyetemeskultúra-ellenes megnyilvánulások a művelt embert mélyen elszomorítják. A legújabbi adalékhoz annyit: tán nem akad majd túlbuzgó idióta, aki oroszsága miatt kitiltaná a könytárakból Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt, az orosz és egyetemes irodalom más óriásait.Remélem. Bár ebben a végtelenségig megbomlott, irracionális világban nem is tudja, mit higgyen az ember.