Csak bátorság kell...

Emlékszem, a 2000-es évek közepe táján a Kelet-Európai országok eufóriájára, hogy végre az Unió tagjai lehetnek. Népszavazások döntöttek a belépésről, akkoriban nagy európai hírügynökségnek dolgozó barátom a választási központban figyelt: órákig nem jött be „nem” szavazat. Csak igenek. Érdekes. Ismeretségi körömben majdnem mindenki nemmel szavazott.

Az osztrák ismerősök kioktattak bennünket. Elmesélték, mekkora csalódás volt számukra az uniós belépés. Pénzük értékét vesztette, minden megdrágult, az életszínvonaluk vészesen csökkent.

De mi magyarok (és más kelet-európai népek) makacsul tülekedtünk, és arról álmodtunk, hogy úgy fogunk élni, akár a németek, angolok, vagy svédek.

A csatlakozás után jött a meglepetés. Megszűnt például a cukoripar, felvásárolták és bezárták a cukorgyárakat, csődbe döntve a cukorrépa-termelőket is. A külföldi cukorgyárak termékeit a duplájáért vagy még többért árulták és árulják.

Aztán jött az ipar és kereskedelem többi ágazata. Rendre zártak be a gyárak, bányák, feldolgozók, üzletek, csődbe mentek a bankok, meghalt a mezőgazdaság a kvóták miatt, egyre több munkanélküli, szegény, reménytelen ember lakott Magyarországon. A magyar csatlósok is rádobtak egy lapáttal: jött a liba- és pulykaágazat katasztrófája, az átvert, öngyilkosságba hajszolt alvállalkozók, újabb bezárt üzemek, szabályok az uborka görbületéről és a vágóhidak „kíméletes” eljárásairól. A disznónak játékot vettünk, sokkolóval kábítottuk leölés előtt. A gazda csak símán felakasztotta magát. Sokkoló és nyugtató nélkül.

Aztán kezdtük megszokni. Állítólag európaiak lettünk. Számtalan békát benyeltünk azóta, már-már feladtuk a várat, amikor megérkeztek a migránsok. Ez már sok volt. Vagyis inkább sokk...

Amikor mindezeket a dolgokat elmesélem, nemcsak Magyarországról beszélek, hanem az egész gyarmattá, szeméttárolóvá rondított Kelet-Közép-Európáról. A szocializmus által meggyötört, így vagy úgy kitört utódállamokról. Gyorsan szerveződött a Visegrádi Négyek szövetsége, valamiféle keleti szövetség, a renitensek és ellenállók szövetsége.

Most már nem csak négyen vannak. A napokban a román és a lengyel miniszterelnök találkozóján elhangzott: nem értünk egyet a migránskvótával, nem akarunk többé vakon engdelmeskedni, nem hagyjuk zsarolni magunkat a felzárkóztatási pénzek csiki-csukijával, ez a húzd meg, ereszd meg politika nem működik többé.

Ha belegondolok, ennél sokkal keményebb dolgokat is túléltünk már, nem akarunk többé szemétlerakó lenni.

Minket eddig elkerült a terrorizmus, amely a Nyugatot rettegésben tartja, és nem is kérünk belőle.

A német ellenzék vezetője érdekes javaslattal jött a napokban: északi tengeri szígetekre vinni, és ott táboroztatni a migránsokat, majd, ha a hazájukban minden rendbe jön, hazaküldeni őket. Ez az ausztrál és japán minta. Követendő. De Merkel asszony és Schultz úr hallani sem akar erről. Orbán Viktor kifejtette: a román határőrizet hatékony, ezért a román határon nem kell kerítést építeni. A szerb határon viszont még egyet... erősebbet. Mert százezrével jöhetnek a migránsok.

És itt jön Soros, a gyászmagyar (nem is magyar!), aki továbbra is az európai népek és nemzetállamok „bekeverésén” dolgozik, a világállamon, a sehová sem tartozó, tudattalan, engdelmes rabszolgák kitenyésztésén...

Magyarország és a Visegrádi Négyek uniós tagok. Még. De a szakértők szerint az angol kilépéssel elindult valami. Valami, ami a szabad akarat vezérelte, és a népek akaratán alapuló döntés nyomán ellenszegül, és eldönti, kivel, hogyan akar együttélni vagy különélni.

A magyar népszavazás következménye egy népszavazás-hullám lesz – mondják a szakértők – és összeomlik az Unió. Vagyis lesz egy nyugati és egy keleti unió.

A kétsebességes Európa régen robog már végzete felé. Már akkoriban, a 2000-es években nem kellett volna elhinni, hogy valaha egyenlőek leszünk.

Csak bátorság kell, ugyanaz a bátorság, amellyel annak idjén kitörtünk a szovjet bűvkörből. Legyen, ami lesz. Magyarok, lengyelek, szlovákok, csehek, románok akarunk maradni. Szabadon és félelem nélkül akarunk élni. Mert már régen megszenvedtünk érte.