Diktatórikus beidegződés

Az idei európai parlamenti választások hivatalos eredményének közzététele után napok alatt megalakult az a Néppárt vezette hármas parlamenti koalíció, amely szinte azonnal előállt az új tisztségviselők listájának a javaslatával. Az ötlet amolyan diktatórikus beidegződésből született. A parlament három frakciója hattagú bizottságot alapítva, megnevezte a régi-új jelöltjeit. Tették azt az új parlament megalakulása, összeülte előtt, a nélkül, hogy akármilyen hatalmi szerv felhatalmazta volna őket. Mikor (jogosan) számon kérték tőlük ezt, akkor avval takaróztak, hogy meg akarták könnyíteni a választásokat. (Zárójelben hozzátenném: igaz, de önmaguk számára!) 

Az eset kísértetiesen hasonlít a mifelénk is bevett, a diktatúrában évtizedeken keresztül alkalmazott kommunista úzushoz. Akkoriban az ülésvezető pártfunkcionárius a felettes pártszerv által jóváhagyott kész listával ült le minden szervezet választási közgyűlésére. És attól nem lehetett eltérés, hiszen az elvtársak tudták, kiben bízhatnak meg! Emlékszem olyan elhírhedt aradi pártgyűlésre, amikor a tagság sehogy sem akarta megszavazni a régi titkár újraválasztását. A sokadszorra megismételt (!) elutasító szavazást követően az ülésvezető bezáratta a termet (ateista léte ellenére bizonyára hallott a pápaválasztó konklávéról), s így valamikor éjfél után sikerült kicsikarnia a fáradt tagságtól a pártvezetés számára pozitív eredményt. Ismerve az Európai Parlament korábbi összetételét és az ott uralkodó hangulatot, (talán) még ennek a módszernek az alkalmazását is megéltük volna. Szerencsére az idei választásokon Európa polgárai másképpen szavaztak! Csakhogy a szavazatuknak valahogyan érvényt is kellene szerezni. 

A választások eredményének a közlése utáni napokban az Unió országainak lakossága földrengésszerű változásokra számított a kontinens csúcsvezetésében. Elsősorban a Bizottság és a Tanács élén, de a Parlamentben is. Az új vezetők választásával mindenekelőtt az ukrajnai háborúval és az illegális migrációval kapcsolatos politikában remélték a gyökeres változásokat. Az Unió 27 tagállamából 22-ben ugyanis a békepárti, migrációellenes pártok jelöltjei kerültek többségbe. Néhány példa a legszembeötlőbbek közül: a kardcsörtető Macron franciaországi pártja történelmi vereséget szenvedett, lemondott a belga miniszterelnök is, de erősen inog néhány pártvezető trónja is. És jelentősen megerősödött az olasz konzervatív koalíció. Ennek ellenére most ahelyett, hogy a vesztesek csomagolnának, regnálásuk hátralévő idejében igyekeznek bebetonozni korábbi hatalmukat. Az Európai Néppárt hungarofób elnöke, Manfred Weber, a választói akarattal homlokegyenest ellenkezően, a baloldal felé kormányozza a pártját. 

De pozitív jelek is vannak a láthatáron. Sokakkal együtt reméljük, az osztrák, magyar és cseh kezdeményezésre megalakult Patrióták Európáért nevet viselő tömörülés hamarosan olyan erős jobboldali frakcióvá növi ki magát, amely háttérbe szorítja a soraiban köztörvényes bűnözőket (legalább négy német, olasz, görög, magyar nemzetiségű személyt is meg lehetne említeni!) is soraiban tudható Néppártot. 

Sok más egyéb mellett ezen is múlhat Európa további sorsa. Reméljük, hogy logikusan gondolkodó, felelősségtudó politikusokra adtuk szavazatunkat.