Egy becses ereklye

Arad sajátos szerepe az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiben minket, aradiakat önkéntelenül is arra késztet, hogy március 15-ét, a dicső kezdetet tudatunkban mindig összekapcsoljuk Európa 19-i századi történelmét alakító teljes eseménysorozattal és a tragikus záróepizódokkal. 

Világos, Arad, a vár, a vesztőhely, a vértanúk obeliszkje, s az emléküket felidéző csodálatos szoboralkotás, valamint az ereklyemúzeum megkerülhetetlen mementói a 162 évvel ezelőtti eseményeknek.

A korabeli főszereplők, történelmi személyiségek legendás alakjai tovább élnek tudatunkban, mert ez a múltunk, amelynek örökségét kötelességünk tovább adni az elkövetkező nemzedékeknek.

A vértanúk emlékét nagyon sok valós és legendás történet gazdagítja.

És bármilyen furcsának is tűnik, még manapság, bő másfél évszázad multán is előkerül(het)nek magánszemélyektől, félve őrzött családi örökségekből ilyen vonatkozású ereklyék.

Németországból küldte el a címemre egy sok évtizede Aradról eltávozott és a nagyvilágba szétszóródott család egyik tagja több nemzedéket kiszolgált családi ereklyéje történetét.

Egy olyan egyedi karkötőről van szó, amelyet 1921-ben ajándékoztak rokonai az aradi dr. Farkas Gyuláné Weinberger Irénnek. A parányi gyöngyöcskékből kirakott nefelejcs díszítésű krajcáros ezüstkapoccsal elátott karkötőt a megajándékozott hölgy nagymamája, Hofmann Gyuláné Reök Emília az 1848 utáni években készítette és belsejébe a 13 aradi vértanú neveinek kezdőbetűit vésette a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Vécsey Károly, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Török Ignácz, Nagy Sándor József, Aulich Lajos, Kiss Ernő, Knézics Károly, Leiningen Vesterburg Károly, Lázár Vilmos, Lahner György, Schweidel József. Akkoriban sok tízezer magyar ember óhaját fejezték ki a mártírok kezdőbetűi: Pokol Vigye Dinasztia Tetteit Nemzetünk Átka Kísérje Lépteiket Sírjukig...

Nem csekély bátorságról szóló tett volt ez  a szabadságharc vérbefojtását követő önkényuralom éveiben. És az is valószínű, hogy tulajdonosa aligha mutatta meg akkoriban valakinek is. Egy ilyen karkötő elég volt ahhoz, hogy viselőjét hosszú évekig rabláncra fűzzék.

A becses és már akkori is történelmi ereklyének tekinthető karkötőhöz mellékelt levél ajánlása rövid és velős volt: „Becsüld meg, azért is, akiktől rád maradt és kegyeleti vonatkozásukért!”

A címemre elküldött levélben az is benne van, hogy Bodor Imre hadtörténész bányászta ki a levelet, feltételezhetően valamelyik levéltár mélyéről.

Sajnos arról nem szól a levél, hogy mi lett az 1921-ben elajándékozott karkötő sorsa. Az biztos, hogy nem került az aradi ereklyemúzeum leltári tárgyai közé.

Annak idején, amikor a kiegyezés utáni évtizedekben a Kölcsey Egyesület és a köréje tömörült értelmiségiek felszólítására eleink elkezdték a szabadságharc ereklyéinek összegyűjtését, joggal tartottak attól, hogy az idő sürget és múlásával a becses tárgyi és írásos emlékeknek nyoma veszhet.

És íme még a 21. század is tartogat számunkra ilyen vonatkozású meglepetéseket.