A múlt század közepe táján Arad a biciklik városa dicső címmel büszkélkedhetett. Egyik barátom mesélte, hogy valamikor az ’50-es években el kellett mennie a Városházára beíratni az apja új biciklijét. A lista vége akkor valahol a 12 777-es számnál volt. Akkoriban, a fénykorban, a biciklik szent és sérthetetlennek minősültek. A szegény ember szekere, ahogy az utcanyelv becézte őket, rendszámmal és közlekedési igazolvánnyal rendelkezett. És nyugodtan, lelakatolás nélkül ott lehetett hagyni az utcán.
Kedves Olvasó, a teljes szöveg csak az előfizetők számára érhető el!
Előfizetés itt.
