Egy különös sajtóper

A két világháború közötti Erdélyben a ’30-as évek második felében terjedtek el a sajtóperek. Az abszolút csúcs Szász Endre, a kolozsvári Keleti Újság főszerkesztőjének a nevéhez fűződik. 

A kiváló publicista 75 esetben jelent meg a bíróság előtt, és bizony jó néhány esetben el is marasztalták, amit általában pénzbírság formájában kellett kiegyenlítenie. De nem sokkal maradt el tőle Krenner Miklós se, akit már aradi évtizedei alatt is többször bepereltek. Többnyire bátor politikai kiállásáért, transzilván szemléletéért. Bő évtizedes kolozsvári munkálkodásának időszakában pedig évente egy-két bírósági ügyben szorult lapja, az Ellenzék ügyvédjének segítségére. A leghosszabb pere négy évig tartott.

Ebből is látható, hogy a bírósági gyakorlat akkoriban se tért el lényegesen a maitól. A civil pereket a számtalan halasztással a végtelenségig elhúzták. A sajtóperek esetében az impériumváltás utáni évtizedekben ennek jól körvonalazható politikai célja volt: az újságírók elrettentése, kiszolgáltatottságuk érzésének megerősítése.

Hat év azonban ma is igen hosszú idő egy bírósági döntés meghozatalához. Különösen egy látszólag egyszerű esetben.

Aradon a századelőn akadt egy ilyen hosszú, nagy port felvert civil per, amely salamoni döntéssel végződött.

Történt még 1907-ben, hogy Kaszab Géza, az Aradi Közlöny riportere cikksorozatot írt Orgyilkosok kerestetnek címmel Deutsch Izidor aradi ékszerész ellen. Ebben azzal vádolta az ékszerészt, hogy egy korábbi leleplező cikksorozata miatt orgyilkost bérelt fel az ő megsemmisítésére. Csakhogy az orgyilkos nem hajtotta végre a megbízatást, hanem vallomást tett leendő áldozatának.

Kaszab váltig állította, hogy igazat írt, hiszen az ékszerész ellen akkoriban nem kevesebb, mint 19 bűnvádi eljárás volt folyamatban. Deutsch viszont azzal érvelt, hogy e kompromittáló cikksorozat miatt elvesztette megrendelőit, és teljesen tönkrement, noha a bíróság őt igazolta, hiszen minden peréből „tisztán” került ki. De a kedvező ítélet vállalkozásán már nem segíthetett, hiszen megrendelői elfordultak tőle és menthetetlenül csődbe ment.

Kaszab, aki a hosszú lefolyású peres ügy alatt megvált lapjától és, egy szerencsés fordulatnak köszönhetően, az Országos Vasutas Bank aradi fiókintézetének igazgatója lett, akkor már olyan társadalmi státusba került, hogy szívesen lemondott volna a perről. Ugyanis ez már az ő presztízsét csorbította. Egyezkedni próbált, de, állítása szerint, a vérszemet kapott ékszerész akkora summát kért kárpótlásul, amit teljesen megalapozatlannak talált, és nem volt hajlandó megfizetni.

Az 1912 tavaszán meghozott bírói döntés végül rágalmazás címen elmarasztalta a bankigazgatót, akit elég tekintélyes pénzbírság kifizetésére kötelezett.

Ha Kaszab továbbra is a lap kötelékében marad, bizonyára ő is mindenét eladhatta volna, hogy kilábaljon a kalamajkából, de bankemberként „mellényzsebéből” kifizette a bírságot.