Egy meggondolkoztató kérés

Még frissek emlékeimben az 1848-as forradalom kitörésének 165. és az ereklyemúzeum megalakulásának 120. évfordulójával kapcsolatos események, mikor a régi lapok között búvárkodva egy furcsa levélről olvashattam.

Az Aradi Közlöny arról tudósított (1902. január 31.), hogy az aradi 13-ak egyikének, a várat megostromló és elfoglaló Vécsey Károly honvédtábornoknak Zsombolyán élő leánya levélben fordult a kormányhoz. A hős tábornok emlékének legközelebbi ápolója fura és meggondolkoztató kérést fogalmazott meg.

A derék honleány igényt támasztott arra, hogy az éppen a regnáló kormány fizessen neki nem több, nem kevesebb, mint 33 ezer (!) forintot. Ezt az összeget édesapja ugyanis önként ajánlotta fel a szabadságharc céljaira. Ismeretei szerint Vécsey gróf 43 ezer forintot (egyes történelmi források szerint ennél jóval többet!) költött saját vagyonából csapatának felszerelésére, amelynek ő maga szerzett ruhát, élelmet és fegyverzetet – áll a levélben.

Már a kiegyezés után, Andrássy Gyula miniszterelnöksége idején (1867–1871) Vécsey gróf özvegye, a francia származású Duffaud Karolina kérte az összeg visszatérítését, azzal az indoklással, hogy a tábornok nem saját, hanem az ő családi vagyonát fordította honvédelmi célokra. Ráadásul az önkényuralom idején Gizella leánya vagyonát is elkobozták. Ezt azonban az 1897-ig Aradon élő özvegy a dualista kormányzás idején sikeresen visszaperelte. Ezt követően költözött lányával a zsombolyai birtokra.

A miniszterelnök nem ígérhette meg a bizonyára számára is meghökkentő, kérés teljesítését, mert nem rendelkezhetett ilyen alappal, de 10 ezer forintot elküldött az özvegynek. Az ügy visszhang nélküli rendezése érdekében azt is megígérte, hogy a hiányzó summát idővel megtéríti. Ráadásul nyugdíjat biztosított az özvegy számára.

Karolina asszony 1900-ban elhunyt.

Az említett okmányok alapján folyamodott leánya Széll Kálmán miniszterelnökhöz a fennmaradt 33 ezer forint bevasalására. Kérelméhez csatolta a vértanú német nyelven írt utolsó levelét, amelyet a legszebb és legmeghatóbb búcsúlevélként tartja számon a történeti irodalom.

Egy másik, kevésbé ismert levelet is mellékelt Gizella a meghökkentő kéréshez. Ezt a mártír tábornok a siralomházból egy bizonyos „Milli mamának” és Spiller Györgynek küldte utolsó istenhozzádként. A levélben, az egykori laptudósítás szerint ez áll: „A kifizetett árendáról szóló nyugtát itt küldöm. Tegnap elfelejtettem átadni neked.”

Végezetül a honleány egy újabb dokumentummal is nyomatékosítani igyekezett kérelmének jogosságát. Ez a történelmi okirat Kossuthnak a  tábornokhoz intézett, 1849. január 21-én Debrecenben kelt német nyelvű levele, amelyben a kormányzó megköszöni Vécseynek az áldozatkészségét:

„A mindenható Isten áldja meg Önt, Tábornok Úr és áldja meg a hazát, mellyel szemben az Ön nagy szolgálatának kiszámíthatatlan fontossága van.” – írta Kossuth.

Bő fél évszázaddal a szabadságharc vérbefojtása után a hősök áldozatkészsége még frissen élt az emlékezetben, de az életben maradt családtagok, közvetlen leszármazottak némelyike kénytelen volt a talpon maradás gyakorlatiasabb eszközeihez folyamodni.

Az élet könyörtelenül ment tovább. Gondoljunk csak Petőfi nejére, az özvegyi fátylat hamar levető Szendrey Júliára, Asztalos Sándor az aradiaktól anyagi támogatást váró fiára, és most, a férje emlékét élete végéig ápoló Vécsey tábornok özvegyére („Imádott, hűséges Linám!”), valamint pragmatikus leányára.