Egy videóklipp kapcsán

Talán csak érintőlegesen tartozik a cikk témájához, mégis egy régi vicc jár az eszemben. Kb. így szól: Ghiţă és Gyuri ház- és kertszomszédok évtizedek óta egy vegyes lakosságú faluban, s akárhányszor találkoznak a kerítéssel sem elválasztott kertben, mindig respektussal köszöntik egymást, hol románul, hogy magyarul, attól függően, ki jelenik meg másodikként. Szerszámokkal, vetőmaggal, jótanáccsal, miegymással segítik egymást, asszonyaik, ha valami jót sütöttek, főztek, visznek kóstolót a szomszédba.

Egy szép nyári napon azonban Ghiţă kapálás közben rá sem hederít szomszédjára, sőt tüntetőleg elfordul tőle. Gyuri oldalát furdallja a kíváncsiság, s egy idő után átszól: Mi a baj, szomszéd? A mérges válasz: Hagyj békén, nem vagyok a barátod, a te őseid gyilkolták az enyéimet.

Gyuri megkövülten áll, alig tud szóhoz jutni. Mikor, te? Hát 1848-ban! Jó, barátom, de a tieid is az enyéimet. Különben is, az már nagyon régen volt. Hogy jutott az eszedbe? Úgy, válaszolja Ghiţă, hogy most szereztem tudomást róla.

Az elmúlt napokban egyszerre több helyről kaptam drótposta-üzenetet (e-mail, ha jobban érthető) egy Csíkszeredában „magyar” húsvétkor megesett történésről. Nem világrengető dolog, de hát, mint ismeretes, kis történésekbe is belemagyarázhatók nagy dolgok. Most ilyennek lehettünk tanúi.

A dolog pikantériája, hogy egy erdélyi, kolozsvári román értelmiségi, tévés személyiség (hadd nevesítsem: Sabin Gherman) tette fel (?) a YouTubra, és legalábbis magyar körökben – rövidesen igen nagy nézettségre tett szert. Pedig hát aligha volt a szó szoros értelmében vett szenzáció, gyilkosság, korrupciós leleplezés vagy hasonló.

A videón megörökített esemény arról szólt, hogy húsvét napján Csíkszeredában, annak modern (de több mint három évtizede, még az ántiidőkben kialakított) főterén a város (Csík hagyományosan katolikus) lakosai felsorakoztak, talán vagy háromezren a húsvéti ételek hagyományos megszenteléséhez. Ami feltűnt: egymástól megfelelő távolságra, maszkkal, azaz a járványügyi megszorítások betartásával.

Nos, ebből a fentebb említett tévés (amúgy a román–magyar megbékélés elkötelezett híve) azt a következtetést vonta le jó tíz perces műsorában, hogy bezzeg nálunk, Erdélyben... Ahol románok és magyarok évszázadok óta, egymás hagyományait tisztelve... Dicsérve azokat a tévéposztokat, amelyek, végre, egy ilyen, a magyarokat pozitív fényben feltüntető riportot sugároztak.

A román–magyar viszonyról, kapcsolatról a hazai médiát követő (nem magyar) nézőnek igencsak felemás, sokszor kedvezőtlen véleménye alakulhatott ki; a magyarokat sokszor „idegen testként” kezelik, akikbe rúgni egyet mondhatni hazafias tett, nehéz társadalmi helyzetekben a „magyar kártyát” előhúzni pedig amolyan egyetemes gyógymód. Semmibe nem kerül, bármikor kéznél van, és széles körben hatásos lehet.

Németek – szászok, svábok – meg zsidók sajnos már alig vannak Romániában, őket támadni, hibáztatni fölösleges. (Hogy ennek dacára még mindig létezik antiszemitizmus, az számomra szinte felfoghatatlan.) A többi, jó tucatnyi nemzetiség elenyésző száma miatt szóba sem jöhet. A magyarok azonban még csak-csak. Sokan beveszik.

Azon gondolkodom, segített-e YouTube-klipp akár jottányit a hazai román–magyar viszony rendeződésének (minden bizonnyal nagyon hosszú, ha nem egyenesen végtelen) folyamatában.

Érveket és ellenérveket sorakoztatok fel magam előtt.

Ami egyértelműnek tűnik: negatív reklámmal, megközelítéssel nehéz, sőt valószínűleg lehetetlen kívánatos, jó eredményt elérni. Pozitívval talán.