Életképek

Sokat utazom. Kamaszkorom multával nagy vágyaim egyike az volt, hogy világot lássak. Tanári pályám első időszakában, a ’60-as évek közepén szinte naponta gyalogoltam jó félórát a magyar határ közelében, természetesen román oldalon. Mert ez a gyalogút vezetett leghamarabb a községbe, ahol tanítottam. „Ott, látod azt a tanyát, az már odaát van” – magyarázta idősebb kollégám. Olykor az övezetben szolgálatot teljesítő határőr is megállított. Ki vagyok és honnan hová tette fel a szokott kérdést, ugyanis igen gyakran váltogatták őket és gyakori volt az „új fiú” a határövezetben. Lehet, hogy előreléptetés járt az alapos faggatásért, hiszen akkoriban még gyakori volt a szökés, ugyanis kétévente lehetett csak útlevélhez jutni, a pénzváltás nehézségeiről nem is beszélve.

Később, immár utasként, kötetre való élményem adódott a szabályos határátlépésekkor elhangzott szövegekről. 

Pár éve, amikor csoportosan egy békéscsbai Munkácsy-kiállításról tértünk haza, a vámtiszti szolgálatot teljesítő hölgy (kezdő lehetett a beosztásában), nem iróniamentesen odaszólt kollégájának: „Hallod mit mondanak, hogy kiállításon voltak. Na, ezzel még senki sem hozakodott elő.” Mentségére szolvak akkoriban még tartott a nagy piacolások időszaka mindkét oldalon. Máskor a román–szerb határon – pedig rajunk kívül egy lélek sem volt ott – tőlünk karnyújtásnyira a szerb vámosok vígan cigarettáztak és diskuráltak, hiába mondtuk, kértük az újvidéki tévés találkozóra szóló hivatalos meghívónkat lobogtatva, mégis órahosszat várakoztattak. És akkor a végletekig megalázó osztrák határátlépés procedúráit nem is említem.

Mindezeknek remélhetőleg végleg vége szakad. Schengen végre ránk is vonatkozik. A jót és a természetest persze hamar megszokja az ember. Olyannyira, hogy szinte észre sem vettük, hogy már nem hazai tájakon robog velünk a kocsi. 

Szóval nemcsak tudjuk, de érezzük is, hogy egyenrangú európai polgárok vagyunk, és annak néznek minket. Hozzon ez a felismerés szerencsét, érezzük úgy határátlépéskor, mintha idehaza egyik helységből a másikba utaznánk! 

Eddig nagyon sok rosszat hozott vagy tartott meg a közelmúltból ez a 2025-ös év. Amit felmutathatunk, és ez örömmel tölt el, az Schengen. És mindaz, ami vele jár.

Milyen kár, hogy sokunknak ez már késői vigasz.