Elmélkedés szezonidőben (I.)

Már a Bibliában olvashatjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje.

A hétköznapi életben a nyár közepe nemcsak az „önfeledt nyaralás” időszaka, hanem a kemény munkáé is. Mondjuk, a betakarításé.

E sorok írója még jól emlékszik azokra az időkre, amikor ilyen tájt – Péter-Pál napjától, június legvégétől kezdődően – kasza, azaz kombájn alá érett az árpa, a búza, és szorgalmas téesztagjaink, kombájnosaink „éjt nappalá téve” „mindent megtettek” a „nép kenyerének” biztosításáért, vagyis betakarításáért. Nem volt napi- vagy egyéb lap (jó, a kulturálisak kivételével) az országban, amely ne hozott volna minden számában cikket a derekas helytállásról, időnként azonban bíráló felhanggal is.

A traktoristát, téeszelnököt lehetett bírálni, azokat azonban, akik a kampány teljében üzemanyag nélkül hagyták, napokra, megállásra kényszerítve a mezőgazdasági gépeket, nem.

Márpedig a hal, már akkoriban is tudták, a fejétől büdösödik.

Hall-e, lát-e, olvas-e valaki manapság cikkeket, számolatlanul, vagy legalább számottevően, az árpa, búza betakarításáról? Aki igen, kérem, jelezze. A mezőgazdászok teszik a dolgukat, ki jól, ki rosszabul; üzemanyag, bár drágábban, mint tavaly, vagy pár hónappal ezelőtt, van bőven – csak legyen ember, aki a modern, légkondival ellátott (amúgy piszokul drága) arató- és cséplőgépek irányító fülkéjébe beüljön.

Más téma: megrendezik az egyetemi oktatás második felvételi szesszióját ezekben a napokban az első nekifutás után üresen maradt helyek betöltésére. Nagy, komoly erőpróba az érettségizett ifjúság egy részének. Az érettségizettek többsége ugyanis egyetemet akar végezni.

Hallom a tévéből, hogy a fővárosi mérnökképző intézet kétezerhatszáz-valahány helyére háromezren pályáznak. (Igaz, a „krém” már bent van, az első felvételi eredményeként, de ez most nem téma.). Most, szörnyű: néhány százan biztosan ki fognak esni.

A kommentár szerint (sarkítva idézek), manapság már a kutya sem akar mérnök lenni.

Informatikus, programozó – (meg, csak zárójelben, orvos, jogász, hogy ne hagyjam ki a médiát sem) az igen – leszámítva a leszámítandókat – van konkurrencia, azaz a felvételin lehetőség arra, hogy a jelentkezők tömegéből a krémet kiválogassák. A mai, és nem csak román társadalomban ők, az informatikusok a menők, a legjobban keresők (az alvilágiakat, akikről konkrétumokat alig tudunk, természetesen nem számítva): ha nem találják meg itthon, Romániában, Kelet-Európában a számításaikat, rövid úton, igen jó pénz reményében, a közelebbi vagy távolabbi nyugatra távoznak, ahol keresik őket.

No de még a mérnököknél tartunk, akikből, sokak szerint, fölös számban képeztek az egyetemi végzettek összlétszámához viszonyítva az egykori Romániában.

Manapság, amikor az országban az egyetemet abszolválók száma hatalmasan, többszörösére növekedett (bár még mindig az Unió hátulján kullogunk e tekintetben is), oda jutottunk, hogy hozzáértők szerint a mérnökök drasztikusan kevesen vannak. Holott, mondják, szükség lenne rájuk. Nem a titulusukra (címekkel már most fölös számban rendelkezünk), hanem a magas szintű, gyakorlatban alkalmazható tudásukra.

No de mi a helyzet azokkal, akik mérnöki elképzeléseket végrehajtják?

Erről holnapi lapszámunkban.