Első nap a sor végén

Az utcát saját gondjaival rovó, a villamos párás ablakára látszólag közömbösen, de talán hajnal óta kelepelő gondolatokkal elárasztott, önkéntelenül krix-kraxoló embernek, a kinti fagyot meleg szobából lélekben egykedvűen felolvasztónak tulajdonképpen mindegy, hogy a különösen kegyetlen gyilkosságért húsz évre elítélt borosjenei Carmen Bejan a börtönkórházban, vagy civil szülészeten ad-e életet gyermekének, erről egyébként a héten dönt a bíróság.

Mert ez is csak egy lesz a hírek között, amelyeken csámcsoghat az ember, de a többség, epés vagy lakonikus komment kíséretében úgyis továbblapoz, hisz a szabadok empátiája általában megreked a börtönkapuban.

Talán jogosan, hisz érezzek-e én empátiát egy olyan leendő anya iránt, aki megölt majd feltrancsírozott valakit? Maga az anyaság pedig nem törli le nyomtalanul az ítéletet. Kioltott egy életet, nem véletlenül és nem jogos önvédelemből.

Most pedig életet adna.

A mérkőzése tehát, ebből a szemszögből és némi cinizmussal 1:1-es döntetlenre áll. Biztos vagyok benne, hogy az aradi börtönben lakó Carmen Bejan nem cinikus vágytól, a bűn lemoshatatlansága okozta dactól vezérelve húzott magára világleköpő attitűdöt. A születendő gyermeke nem lehet válasz a világ ítéletére, mint ahogyan szerintem nem is az.

Úgy gondolom, hogy a hasában rúgkapáló életet az egoizmus teremtette. Az anya egoizmusa, aki a születendő gyermek révén reméli büntetése felezését, harmadolását (?), de mindenképpen egyszemélyes előnyt akar. Már börtönben ült, amikor levelezés útján megismerkedett Claudiu Şatrannal, aki 15 éves ítéletét tölti nemzetközi drogcsempészetért és drogfogyasztásért. 2010 márciusában üdvözlőlapot küldött Carmennak, október 1-jén látta először és azonnal megkérte a kezét. Közel egy évre rá, tavaly augusztusban a börtön intimszobájában találkozhattak, ekkor maradhatott terhes a lány.

Carmen Bejant egyszer már elítélték, nem akarok másik ítéletet mondani a szerintem felelőtlen teherbeesésről. Nem vonom kétségbe, hogy Claudiu Şatran személyében megtalálta élete szerelmét, párját. Azt viszont kétségbe vonom, hogy a gyermek iránti felelősség vezérelte őket, amikor védekezésmentesen szeretkeztek, hátha teherbe esik.

A születendő gyermek iránti felelősség. Egy gyermek, aki még csak burokban, vízben lubickol, s ha tudná, mi vár rá ebben a kinti, száraz világban, soha nem kívánkozna ki onnan.

A kérdés, hogy volt-e erkölcsi joga Carmennek, tudatosan, eleve hátrányos helyzetű gyermeket nemzetni, majd annak életet adni. Felelős anyának nevezhető-e az, aki két évtizedes börtönbüntetése alatt gyermeket hoz a világra? Eleve, óriási erkölcsi hátránnyal, megbélyegezve az élet útjára bocsátani fiát-lányát?

Nem tudom, és nem is akarok egyértelmű elítélő vagy felmentő választ adni, mert a helyzet ennél százszorta komplexebb és árnyaltabb.

A gyermek a terhet egy életen át cipeli majd a hátán, és nem a szülők priusza a gond, hanem a börtönben való születés, életének első napja, amikor kinyitja a szemét. És máris az aznap születettek sorának végére sodródik.

Ő, és párja azt mondja, a dologban nincs „ördögi terv”, szeretik egymást, ártatlannak tartják magukat, szabadulás után összeházasodnak.

Elhiszem. De a gyermeknek a kilenc hónapot követően is anyára van szüksége, és ezt tudnia kellene. Tudta, hogy azért, mert szül, még nem engedik szabadon. Azért mert gyermeke van, még marad a rácsok mögött. A gyermeket pedig vagy gyámság alá veszik a szülők valamelyik oldalról, vagy irány az árvaház.

Pörgessük tovább a dolgot. Carmen Bejan egyszer kiszabadul, nevelni akarja gyermekét. Hát, először is majd a szülői jogát kell visszaszereznie, tessék belegondolni ennek bürokratikus útjába, a feltételekbe, amit neki, vér szerinti, de nem jogi anyaként teljesítenie kell. Hány év alatt rendezi majd kint az életét? Rendezheti, elegendő akaraterő, kitartás eredményeként.

És addig? Vasárnapi anya lesz, akinek minden lépésére vigyáznia kell.

Jó, elfogadom, képtelenség egy életet örök előretervezésben végighajtani, mert a sok tervezés megöli magát az életet. Carmen Bejannak is joga van gyermekre, s amennyiben letölti teljes büntetését, már lassan kifut az anyavállalásnak kedvező időszakból. Tehát ilyen alapon, joga van gyermeket szülni.

Azt mondják, egy nő két dologért bármire képes. Hogy legyen gyereke, és hogy ne legyen gyereke.

Az ügy árnyaltsága, sokirányúsága kifuthatatlan egy rövid írásban.

Örülnék, ha érdemben és indulatmentesen sokan hozzászólnának.