Elsősorban magyar

A minap egy külföldi újságban olvastam egy cikket. Egy diáklány arról írt, hogy ő hogyan élte meg Aradon, magyarként a diákéveket, és hogyan próbálta megismerni a régi magyar épületeket, vagy legalábbis ami megmaradt belőlük. A magyar iskolából magyar egyetemre jutott és, ahogy a cikkben is áll, furcsán hatott rá valahányszor az utcán magyarul beszélt valakivel, de egy percig sem zavarta, ha valaki utána fordult és azt figyelte, hogy vajon miről beszélnek.

Tekintve, hogy magam is magyar nyelven végeztem a tanulmányaim, megpróbáltam visszaemlékezni, milyen volt magyarként úgy felnőni, hogy az utcákon mindenütt csak román szót hallottam. Gyermekként mindenki nyűgnek tekinti a tanulást, és sajnos ezzel én is így voltam, míg egyszer a nagymamám nem kezdett beszélgetni románul egy nénivel, és meglepődve nem tapasztaltam, hogy nagyrészt értettem, miről beszélnek. A nagyi akkor azt mondta: „Minél több nyelvet beszélsz, annál több vagy”, aztán mikor az iskolában fogalmazásokat kellett románul írni, hagyta, hogy egyedül megírjam magyarul, és együtt fordítottuk át románra. Visszagondolva, az iskolai évek alatt tanultam a legtöbbet, sokszor pusztán abból, hogy hallgattam a tanárok magyarázatait. Egyszer viszont mindenki kikerül az iskolapadból, az egyetemen, ha román egyetemet választottunk, már senki nem fordította le, ha nem értettünk valamit.

Egy közös dolgot talán minden magyar iskolát végzett elmondhat: a román egyetemen elveszettek voltunk. Az első hónapban jószerint meg sem merünk szólalni, nehogy valamit rosszul mondjunk, rosszul ejtsünk, vagy rosszul értsenek minket. Bevallom én nagyon butának éreztem magam, amiért hiába értettem, az osztálytársaim miről beszéltek, mert nem tudtam bekapcsolódni egy beszélgetésbe sem. Döntésre jutottam. Olyan állást vállaltam az egyetem mellett, hogy folyton beszélnem kelljen. Kiléptem a komfort zónámból, és noha az első napjaim egyikén egy ismeretlen megjegyezte, hogy nagyon nehézkesen beszélek, egy hónap múlva már elismerően mondta, hogy már jobban hangzik.

Hogy éreztem-e valaha hátrányban magam, mert magyar vagyok? Nem. Sőt szerintem előnyben vagyok. Ahogy a cikk elején említett írás szerzője, én is büszke vagyok, hogy magyar vagyok. Minél több nyelvet beszélsz annál több vagy, de elsősorban legyen mindenki az, aminek született: ha magyarnak, akkor magyar.