Eltérített Európa

Amerikának erős szövetségesre volna szüksége a világelsőségért Kínával folytatott gigantikus küzdelemhez, az önpusztítás útjára lépett Európa viszont inkább malomkő, állítja az USA frissen bemutatott nemzetbiztonsági stratégiája. A globalista balliberális fősodor Európa elárulásával, sőt hátba-döfésével vádolja a Fehér Házat, mivel utóbbi keményen felrója Európának a civilizációs öngyilkosságot és a cenzúrát. 

Holott a Fehér Ház inkább figyelmeztetésnek szánta a dokumentumot: ébresztő, Európa a civilizációs megsemmisülés küszöbére sodorta magát az ellenőrizetlen tömeges afrikai és muszlim bevándorlással. Brüsszel viszont válaszként 120 millió euróra bűntette meg az X közösségi platformot, mert nem volt hajlandó cenzúrához folyamodni. JD Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter is elfogadhatatlannak nevezte a lépést, határozottan leszögezve, hogy Washington nem tűri el a szólásszabadság sárba-tiprását és a vélemény-nyilvánítás cenzúráját.

Az USA és az EU közötti egyre markánsabb szembenállás óhatatlanul a hidegháború ideológiai ellentétjét idézi fel, ahol az EU sajnos lépésről lépésre átveszi az egykori Szovjetunió szerepét. A balliberális elit eltérítette saját ideológiai rögeszméikkel az Uniót alapító atyái eredeti céljától – az öreg kontinens népei közötti harmonikus együttműködéstől. Valahogy úgy, ahogy a terroristák eltérítik a repülőgépeket, és fegyverként vetik be.

A szovjetek célja egy új embertípus létrehozása volt (homo sovieticus) mélységes társadalmi átnevelés révén, amely „megszabadul” a nemzeti, polgári, családi és különösképpen vallási kötődésétől a múlt végső eltörlése jegyében. Brüsszelben is új embertípusról ábrándoznak, amely megfojt minden nemzeti, családi, és nemi kötődést, és boldogan beolvad az úgynevezett „multikulturális” közösségbe. A Szovjetunió milliós számba telepített be oroszokat és más „megbízható” elemeket a kommunizmusra kevésbé fogékony térségek etnikai arculata megváltoztatására, ennek hivatalos elnevezése is volt: a szovjet népek önzetlen segítsége a kommunizmus építéséhez. Brüsszel is milliós számmal importál migránsokat, s ez megváltoztatja a vidék etnikai és vallási arculatát, „kulturális gazdagítás” néven. A nemzeti hagyományok, a tradicionális kultúra és különösképpen a kereszténység mindkét unió számára vörös posztó, jelentős lépéseket tesznek, illetve tettek azok megsemmisítésére, a nemzetállamok felszámolása mindkettőnek kiemelt cél.

A propaganda mindkettőben kiemelt szerepet játszott. A „testvéri országokra” tűzzel-vassal ráerőltetett szovjet rendszer már az óvodában elkezdte a gyerekek agymosását kommunizmust dicsőítő versecskékkel és mesékkel, amikor a csöppségek még azt sem tudták, hogy mi a párt vagy a szocializmus. Manapság az úgynevezett „gender” ideológiával mérgezik meg az ártatlan gyermekek lelkét, szintén óvodás kórtól kezdve, különféle „érzékenyítő” mesekönyvekkel és tűsarkú cipőben, szoknyás, kirúzsozott szakálas férfiak „előadásaival”. Az átnevelő célú propaganda mindenütt körülveszi az embert, szinte lehetetlen megszabadulni tőle. Annak idején nemcsak a sajtóból és a filmekből ömlött a propaganda, a közintézmények elnevezése, az utcai óriásplakátok, a stadionokban kifüggesztett kommunista jelképek – bármerre nézett az ember óhatatlanul körülvette a propaganda. Manapság a „multikulturalizmust” és a 72 féle, úgynevezett „társadalmi nemet” hirdető propaganda ömlik mondhatni mindenhonnan: jóformán már nincs is olyan film vagy kereskedelmi reklám, amelyen ne jelenne meg a „multikulti”, a szivárványos zászlók utcákon, közintézményeken, kereskedelmi vállalatokon és a stadionokban egyaránt ott vannak, hogy az átnevelt nyugat-európai „újember” jól vésse a fejébe, milyen világban él. Annak idején minden nagyobb állami cég kötelezően alkalmazott politikai komisszárt, akinek egyetlen feladata a vállalaton belüli ideológiai tisztaság felügyelete volt. Manapság a nyugati nagy konszernek „diverzitás-menedzsereket” alkalmaznak a hivatalos balliberális ideológia és a különféle kvóták munkahelyi érvényesítésére. Mert kvóták bizony most is vannak, Nyugaton már nem szabad pusztán egyéni képességek alapján előléptetni a rátermetteket: színes bőrűeket, muszlimokat, szexuális kisebbségeket és különféle egyéb, úgymond elnyomott kategóriákat előnyben kell részesíteni, hogy megváltozzon az „egészségtelen” faji eredet. A kommunizmusban a kvóták a munkások és a parasztok előléptetését írták elő az egyéni képességek kárára, az „egészségtelen társadalmi eredetűek” háttérbe szorítása céljából, legalábbis a hatvanas évek derekáig. A balos ideológia mindkét unióban a hagyományos társadalmak teljes felforgatását célozza, azzal a különbséggel, hogy Nyugaton manapság a bőrszín és a nemi orientáció a mérvadó, miközben az elvtársaknál az osztályeredet volt mindenható.

A szólás- és sajtószabadsággal egyik unióban sincs különösebb gond, legalábbis papíron. Az EU-ban mégis egymás után fogadnak el intézkedéseket a balliberális fősodortól eltérő, főleg közösségi médiában felbukkanó alternatív vélemények visszaszorítására, sőt, eltörlésére, ezek csapják ki a biztosítékot az amerikai technológiai óriásoknál. A gondolatrendőrség úgymond „megvédi” az uniós polgárokat az úgynevezett gyűlöletbeszédtől és a dezinformációtól, a közösségi média „tényellenőrei” ügyelnek, hogy rend legyen a fejekben. Annak idején valamennyi szocialista ország alkotmánya is biztosította a szólás- és sajtószabadságot – még az 1936-os sztálini szovjet alkotmány is! De hát különféle törvényekkel egészítették ki, hogy kiszűrjék a „szocializmus lejáratását célzó hamis információkat”, s az akkoriban cenzornak nevezett „tényellenőrök” egész hada őrködött, nehogy valami felkavarja az elvtársi társadalmak szellemi világát. Az, hogy mi álhír és káros tartalom, azt természetesen a balliberális fősodor dönti el saját önkénye szerint, ahogy 1989 előtt az elvtársak is „megvédték” saját népeiket a szocializmus „vívmányait” úgymond lejárató „álhírektől” és a kapitalista-imperialista „káros” tartalmaktól. Akkor is, most is rögeszmésen akarják ellenőrizni az emberek által elérhető információt és a közbeszédet. Az ilyesmi egyértelműen az autoriter és a totalitárius rendszerek jellemzője.

A nagy különbség nem is a célok, inkább a módszerek terén figyelhető meg. A Szovjetunió összehasonlíthatatlanul durvább eszközöket használt. A másképp gondolkodók börtönbe vagy a Gulag büntetőtáboraiba kerültek hosszú évekre, sokan nem is kerültek ki élve onnan. Az EU-ban a politikai korrektség szellemi gulagját használják: ha bárki „politikailag inkorrekt” nézeteket mer hangoztatni nyilvánosan, azt rögtön kiközösítik, megbélyegzik, kirúgják állásából, ellehetetlenítve megélhetését. Fizikailag azonban nem bántalmazzák, legalábbis egyelőre nem. Az erőszak jóval mérsékeltebb, a Szovjetunió nyers katonai erőszakkal érvényesítette akaratát a másképp gondolkodó Magyarországgal vagy Csehszlovákiával szemben 1956-ban és 1968-ban. Az EU nem használ katonai erőt – szerencsére nincsenek ilyen alakulatai – hanem a pénzforrások önkényes visszatartásával bünteti a renitens országokat. Szerencsére az EU-t eltérítő balliberális fősodor csupán a Szovjetunió félresikeredett paródiája. Mert a szovjet kommunizmus reménytelen volt, a brüsszeli balliberális önjelölt egyedüli „világboldogítókat” mégis el lehet zavarni a szavazópecséttel, az EU-t pedig vissza lehet állítani alapító atyái megálmodta eredeti pályájára, ha a nyugatiak felébrednek mély szivárványos, multikulti csipkerózsika-álmukból.