Eltérő vezetői sorsok

Állami tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra Kijevben Leonyid Kravcsukot, Ukrajna első államelnökét. Temetésén utódai méltatták államférfiúi tevékenységét: Leonyid Kucsma (elnök 1994 és 2004 között), Viktor Juscsenko (2005–2010), Petro Porosenko (2014–19), illetve a 2019 óta hivatalban lévő Volodimir Zelenszkij. Csupán a 2014-es Euromaidán révén elkergetett s Oroszországba menekült Viktor Janukovics (elnök 2010 és 2014 között) nem ment el a temetésre, ellene ugyanis bűnügyi eljárás zajlik Ukrajnában, ha az országba lép, azonnal letartóztatják.A szomszédos Belorusz fővárosában azonban nem volt hasonló gyászmenet Sztaniszlav Suskevics halálakor. A független Belorusz első államfője május 3-án hunyt el, pontosan egy héttel ukrán kollégája előtt. Suskevics és Kravcsuk sorsa sok mindenben hasonlít, mindketten 1934-ben születtek és 2022-ben hunytak el, életük nagy részét a Szovjetunióban élték le a szovjet kommunista párt magas rangú helyi vezetőiként, legjelentősebb közös politikai lépésük a Szovjetunió felszámolása volt 1991. december 8-án Jelcin orosz elnökkel együtt. Mindkettőt nemzeti hősnek tekintik, de opportunista köpönyegforgatónak is.Suskevics és Kravcsuk egyaránt három nyelvet ismertek, az orosz és anyanyelvük mellett lengyelül is tudtak, előbbi félig lengyel családból származott, utóbbi pedig lengyel állampolgárként született, a mai Ukrajna nyugati részei ugyanis Lengyelországhoz tartoztak a második világháborús szovjet hódítás előtt. Nem is annyira lengyel nyelvtudásuk számított egzotikumnak a szovjet időkben, Belaruszban és Ukrajnában (főleg azok nyugati részein) ez gyakori jelenség a helyi belaruszok és ukránok körében. Egzotikum inkább anyanyelv-használatuk volt, mindkettő jól ismerte azt, és anyanyelvén szólalt fel nyilvánosan. Ami abszolút újdonságnak számított a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején, addig az erősen eloroszosodott Belaruszban és Ukrajnában a nyilvánosság előtt mindig az orosz nyelvet használták, a magas rangú kommunista pártvezetők szinte kizárólag azt, sőt, az is ritkaság volt, ha egyáltalán ismerték az anyanyelvűket.A keményvonalas kommunisták Gorbacsov-ellenes, 1991-es sikertelen puccsa után a hatalmas birodalom köztársaságai egymás után kiáltották ki függetlenségüket. Ukrajna augusztus 24-én, Kravcsukkal az élen, Belarusz egy nappal később, Suskeviccsal az élen, nem sokkal azután, hogy mindketten kiléptek a szovjet kommunista pártból. Sőt, Kravcsuk tovább is ment, be is tiltotta a kommunista pártot Ukrajnában. Egyesek ezért vádolják őket opportunista köpenyegforgatással: felívelő karrierjüket és magas pozícióikat a pártnak és a szovjetrendszernek köszönhették, ám amikor fordult a történelem szele, nyomban hátat fordítottak a pártnak, és felszámolták a Szovjetuniót.Utóbbiban Jelciné volt a főszerep, de Kravcsuk hozzájárulása is jelentős volt. A puccs leverése után az abban oroszlánrészt vállaló Jelcin orosz elnök kezébe került a tényleges hatalom, a politikailag elszigetelt Gorbacsov mint szovjet elnök mégis a fölöttesének számított. Jelcin azonban a Kreml ura akart lenni, s mindenáron el akarta távolítani Gorbacsovot. Mihail Szergejevics ugyanis a Szovjetunió megreformálására törekedett, meg is egyezett 9 köztársaság vezetőivel egy újabb szövetségi szerződést illetően, melyben neki jutott volna a fő hatalom. Végül is 1991 márciusában az említett 9 köztársaság lakossága Gorbacsov szervezte népszavazáson döntött nagy többséggel a Szovjetunió megtartása mellett. Jelcin azonban ezt mindenképpen el akarta kerülni: december 8-án a beloruszi Byalovezsa erdő protokoll-villájában Suskeviccsal és Kravcsukkal együtt aláírták a Szovjetunió halálos ítéletét. Sőt, gyalázatként előbb id. Bush amerikai elnököt hívták fel, s csak azután értesítették Gorbacsovot a kész tényről: a Szovjetunió megszűnt létezni. Kravcsuk komolyan vette Ukrajna függetlenségét, ezért állt Jelcin szovjetellenes kezdeményezése mellé. Mivel a parlament augusztusi függetlenségi nyilatkozata szembement a márciusi népszavazás eredményével, Kravcsuk újabb népszavazást szervezett Ukrajnában – egyedüliként a volt szovjet köztársaságokban. 1991 december elsején Ukrajna lakossága 92,3%-os többséggel támogatta az ország függetlenségét, úgy, hogy a Szovjetuniótól való elszakadás támogatói mind a 26 megyében – beleértve a Krímet – többségben voltak. Ugyanazon a napon választották meg Kravcsukot Ukrajna első államelnökének. Kravcsuk és Jelcin ezen eseményekre hivatkoztak egy héttel később, amikor felszámolták jogilag a Szovjetuniót, Suskevicset pedig annyira meglepte a történelem felgyorsulása, hogy még jó ideig hihetetlennek tűnt számára, hogy a Szovjetunió megszűnt – legalábbis későbbi nyilatkozatai szerint.1994-ig tartó – újabb egybeesés – országlásuk alatt Kravcsuk és Suskevics hasonlóan vezették országaikat: a piacgazdaságra való áttérés, a demokrácia meghonosítása, illetve a nemzeti öntudat és az anyanyelv megerősítése volt a prioritás. A két testvérország csak azután lépett egymással ellentétes pályára. Beloruszban Lukasenka személyes diktatúrát épített ki, vaskézzel vetett véget a nemzeti irányzatnak, visszaállította az orosz nyelvet, és háttérbe szorította a belaruszt, olyannyira, hogy az oktatás több mint 90%-a (és az egyetemi oktatás 100%-a) manapság is oroszul zajlik, a nemzeti szimbólumokat üldözik, a privatizációt leállították, a szovjet múltról pedig dicshimnuszokat zengenek. Lukasenka büszkén hangsúlyozza, hogy azon a bizonyos 1991. augusztus 25-én ő volt az egyetlen képviselő, aki Belarusz függetlensége ellen szavazott. Majdnem három évtizedes uralma alatt Lukasenka az idő visszafordítására törekedett, amolyan szovjet rezervátummá változatva országát. Közben Suskevics személyes helyzete sokat romlott: Lukasenka nem engedélyezte, hogy jelöltként indulhasson a későbbi parlamenti választásokon, nyugdíját pedig felfalta az infláció, olyannyira, hogy idős korára a szakmailag atomfizikus Suskevics külföldi egyetemeken tartott előadásokból tartotta fenn magát és családját, egykori államfői (és akadémikusi) nyugdíja havi 1,80 dollárt ért csak!Ukrajna viszont áttért a piacgazdaságra, s a demokrácia is megerősödött: Kravcsukot például öten követték az elnöki tisztségben demokratikus választások révén, maga Kravcsuk pedig parlamenti képviselő volt elnöki mandátuma után. A nemzeti önazonosság megerősödése is folytatódott, sőt, fel is gyorsult a 2014-es orosz agresszió óta. Volt államfőként állami villában élt, biztonsági szolgálat védelmében, mint minden egykori államfő minden civilizált országban. Utódjai körében nagy tiszteletnek örvendett, annak ellenére, hogy egyesek politikai ellenfelei voltak. Állami szertartással, nemzeti hősként, az ország legfőbb méltóságai jelenlétében kísérték végső nyugalomra Kijevben.Suskevics nem részesült állami temetésben, családi körben búcsúztatták. Minszk római katolikus katedrálisa azonban zsúfolásig megtelt a belarusz–lengyel kétnyelvű gyászszertartásra, koporsóját vastapssal vezették ki a templomból. A minszki rendszernek nem számított, a nép számára azonban nemzeti hős, a függetlenség atyja marad.