Erőpolitika

Hatalmas felháborodás fogadta Európában az USA-val kötött vámegyezményt. Ursula von der Leyent, az európai bizottság elnök asszonyát valós kritika áradat érte, mert úgymond kapitulált az amerikai nyomás előtt, számos tagország vezetője és az Európai Parlament is elégedetlenséget fejezte ki.

A megállapodás kétségtelenül egyenlőtlen. Az USA 15%-os vámot vet ki minden EU-s termékre, beleértve a járműveket, az acélra, alumíniumra és egyéb termékekre pedig még nagyobb vámkulcsokat. Korábban ezek 2-3% között alakultak, számos terméket pedig vámmentesen lehetett az USA-ba exportálni. Cserében az EU semmilyen többletadót sem vet ki az amerikai termékekre. Sőt, az EU kötelességet vállalt 750 milliárd dollár értékű energiaforrás vásárlására, az amerikai – gyakran génmódosított – mezőgazdasági termékek szigorú szabályozásának enyhítésére, valamint 600 milliárd dolláros európai beruházásra az USA-ban.

Nincs mit kendőzni, a megállapodás egyértelműen az amerikaiaknak kedvez, Trump lényegében elérte céljait, egyoldalúan érvényesítette érdekeit az európaiak ellenében. Von der Leyen szerint ez a maximum, amit az adott helyzetben ki lehetett csikarni a Fehér Ház hiú és kiszámíthatatlan urától, aki 30%-os egyoldalú vámok kivételével fenyegetőzött, ha nem jutottak volna megállapodásra. A 15% is kemény csapást jelent az uniós gazdaságnak, a 30% azonban válságba sodorta volna. Európa mozgástere korlátolt, az USA a legjelentősebb exportpiaca, nem engedheti meg magának az onnan való kiszorulást, védelmi téren ráadásul az amerikaiaktól függ. Trump tisztában volt mindezzel, azért is tárgyalt erőből. Ragadozóként megérezte az EU gyengeséget, és könyörtelenül ki is használta, miután június végén már elfogadtatta az európai NATO-szövetségesekkel a védelmi kiadások 5%-ra való megemelését. Most az évi körülbelül 200 milliárd eurós amerikai kereskedelmi deficitet szándékozik drasztikusan lefaragni. Aligha meglepő, hiszen egész politikáját az Amerika az első szemléletre építette. Most még egyszer emlékeztette az európai szövetségeseket, hogy a számukra oly kedvező transzatlanti partnerségnek ára van, amit szemrebbenés nélkül be is hajt.

Nemcsak az uniós országok fővárosaiban háborodtak fel, Moszkva is keményen kritizálta az EU és az USA közötti kereskedelmi megállapodást, mivel lényegében kizárja az orosz kőolajat és földgázt az Unióból. Az Ukrajna elleni fegyveres agresszió óta az EU amúgy is az orosz energiáról való lemondás útjára lépett – ami korábban is vörös posztó volt Trump számára –, az amerikai alternatíva szerződésben való rögzítése pedig hosszú távú elkötelezettséget jelent, nemcsak alkalmi megoldást. Vagyis két légy egy csapásra. Kérdéses azonban, hogy az USA képes lesz-e 750 milliárd dollár értékű energiaforrásokat exportálni, eddig ugyanis teljes energiaexportja sem érte el azt! Az USA-ba beruházandó 600 milliárd úgyszintén kétséges, hiszen magántőkéről van szó, amibe Brüsszelnek nincs beleszólása, legalábbis elvileg. Ha nem valósul meg az európai tőkebefektetés, az USA 35%-os vámot vet ki minden termékre, szögezte le az amerikai elnök. Európa kényszerpályán halad, egyszerűen nem tehet mást, kénytelen lenyelni a Fehér Ház egyoldalú feltételeit, valahogy úgy, ahogy Oroszország is kénytelen lenyelni Kína egyoldalú szabályait. Önteltségük és nagyzási mániájuk ellenére az európai és orosz középhatalmak nincsenek egy súlycsoportban a két világhatalommal.