Európa és a globalizmus válsága

Kártyavárként omlanak össze egymás után Európa gazdasági, védelmi, politikai és szellemi tartópillérei. A globalizmus fokozatos visszaszorulása teljesen felkészületlenül érte az európai vezetőket, nincsen semmilyen részletesen kidolgozott stratégiájuk annak kezelésére, intézkedéseik kapkodó tűzoltáshoz hasonlítanak, noha az előjelek már megvoltak, de nem vették komolyan őket.

Nyugat-Európa globalista buborékában arra számítottak, hogy a csipkerózsika-álom örökkévaló. Oroszország biztosítja az olcsó energiát, Kína az olcsó termékeket, az USA pedig a biztonságot. Európának nem marad más feladata, mint kiterjeszteni az amúgy is nagyvonalú jóléti rendszerét, milliós számba befogadni és gondoskodni a világ nincstelenjeiről, és megmenteni a bolygót az éghajlatváltozástól. Baj nem lehet, a béke és a jólét magától értendő, a helyzet csakis jobbá válhat. Aztán szembejött a rideg valóság. 

Három évvel ezelőtt Oroszország hódító háborút indított Ukrajna leigázására. Putyin már 2007-ben nyíltan szembefordult a globalizmussal, kimondta, hogy ellenségnek tekinti a Nyugatot és az egykori orosz/szovjet birodalom visszaállítására törekszik, 2008-ban Grúziában és 2014-ben Ukrajnában már katonailag is beavatkozott e célból, Európa mégsem hitte, hogy nagyméretű, évekig elhúzódó országok közötti hagyományos háború törhet ki a kontinensen. Ilyesmi egyszerűen nem fért be a nyugatiak gondolatvilágába.

De Gaulle francia elnök és Enoch Powell brit politikus még a hatvanas években figyelmezettek a tömeges afrikai és muszlim beáramlás veszélyeire. „Természetesen” figyelmen kívül hagyták, akárcsak Orbán Viktor és más kelet-európai vezető vészharang kongatását a tíz évvel ezelőtti nagy migránsáradat idején. A demográfiai globalizmus illúziójában rángatták magukat, hogy a hívatlan jövevények angyalkák, akik az európai demokrácia iránti lelkesedésből jönnek, azzal a céllal, hogy előteremtsék az öregedő európaiak nyugdíját és kulturálisan „gazdagítsák” Európát, a belföldi kételkedőket pedig egyre aggasztóbb karhatalmi módszerekkel próbálták elhallgattatni. Most, amikor a nagyméretű globalista „társadalmi mérnökség” hatásai – terror, nemi erőszak, bűncselekmények stb. – nyilvánvalóvá váltak, Nyugaton kapkodva keresnek megoldásokat, s csodálkoznak a folyamatosan növekvő társadalmi megosztottság és a lakossági radikalizáció miatt. A legújabb pánikhangulatot és eszeveszett kapkodást a biztonsági tartópillér ingadozása váltotta ki, miután tavaly Amerika látványosan hátat fordított a globalizmusnak. Mi lesz Európával, ha az USA magára hagyja, szól a legújabb jajveszékelés, miután Trump egyértelműen jelezte, hogy Európa biztonsága többé nem prioritás az USA számára, 75 év élősködés után eljött az idő, hogy az elkényeztetett európaiak gondoskodjanak saját biztonságukról. Holott ez sem újdonság, Obama elnök már 2014-ben bejelentette, hogy az USA figyelme a feltörekvő kínai sárkányra összpontosul, az európaiak pedig legyenek szívesek és növeljék védelmi kiadásaikat. Azóta minden amerikai elnök ezt hangsúlyozza, a különbség csupán a hangnem: Obama és Biden inkább udvariasan, diplomáciai szinten követelték, Trump viszont nyilvánosan az asztalra csap.

Az előjelek ellenére az európaiak elképzelhetetlennek tartották, hogy az USA hátat fordít, egyszerűen nem fért bele szellemi világukba. Trump nyers stílusában az EU meggyengítési, vagy akár tönkretételi szándékát látják, holott Washington épp az ellenkezőjét üzeni az európaiaknak: legyetek erősek, akik saját lábatokon képesek vagytok megállni, s nem szorultok az amerikai mankó támogatására. Még ha a vámháborút három hónapra elhalasztották, a washingtoni külpolitika radikális változása rémületbe kergette a vén kontinenst.

Egyelőre csupán a Kínával való gazdasági kapcsolatok kerülték el a súlyos válságot, lényegében csak az nem ingadozik az európai elefántcsonttorony globalista tartópillérei közül. A kínai sárkány nagyhatalmi célú világháló szövögetése azonban Brüsszelben is aggodalmat kelt, s az USA is nyomást gyakorolhat: vagy velünk, vagy velük, de két csónakban nem lehet egyszerre evezni.

A globalizmus visszaszorulása felébreszti-e Európát mélységes csipkerózsika álmából? Vagy ismét hidegzuhanyként, felkészületlenül éri a valóság?