Európa Kijevben?

Olvasom a hírek között, s látom a pályaudvaron készült felvételt: Ursula von der Leyen ismét (nem számoltam hányadszor) találkozik az ukrán elnökkel. Most éppen Kijevben vendégeskedik. Nincs abban semmi rossz – mondhatná bárki, hogy az Európai Bizottság elnöke egy jövendő, az Európai Unióba való felvételét váró államba látogat. Igen, ha azt tenné, amivel felruházták: ellenőrizné, megbeszélné azt, hogyan áll az illető ország a felvételi kötelezettségeinek a teljesítésével. Mondjuk az emberi jogok betartásával, a kisebbségi jogokkal, a korrupció visszaszorításával, az államháztartási egyensúllyal. És az eddig kapott hatalmas összegeivel is el kellene számolnia. Az annyit hangoztatott demokratikus elvek betartásáról is szó eshetne. 

Csakhogy az Európai Bizottság elnöke nem azért utazott Kijevbe, hogy mindezekkel foglalkozzon, hanem, azért, hogy erkölcsi és anyagi támaszt nyújtson a funkciójában illegő-billegő ukrán államvezetőnek. Annak a Zelenszkijnek, aki egy nappal azelőtt Washingtonban igencsak leszerepelt, Donald Trump amerikai elnök szerint a Fehér Házban sértegette az Egyesült Államokat. Azt az országot, amelynek igencsak hálával tartozik, hiszen a korábbi elnök alatt mintegy háromszázötven milliárdos segélyt utalt át országának. Az ukrán elnök sokadszorra bizonyította, hogy nem tud egyebet, csak szemérmetlenül követelőzni mindenkitől. A washingtoni leszerepelését követően ezentúl bizonyosan nem számíthat újabb anyagi támogatásra a tengeren túlról. 

Ursula asszony gyorsan megjött a „gyógyírrel”, s bejelentette a márciusi újabb, ezúttal 3,5 milliárd eurós uniós segélyt. Szóval az európai polgárok pénzéből elsajátított, a feneketlen háborús zsákot tápláló pénzzel. 

Ami még ennél is felháborítóbb, hogy az Európai Bizottság elnöke azt nyilatkozta, hogy Európa Kijevben van. Azt hiszem, erre a megfogalmazásra illene felháborodnia az öreg kontinens őslakosságának. Mert, abból a kijevi Európából mi nem kérünk, eleget láttunk abból. Mindenekelőtt az embertelen kényszertoborzásokból, amelyekért a kigyúrt, fegyveres fogdmegek fejpénzt kapnak. Az utcán összefogdosott, földre tepert, autókba gyömöszölt férfiak látványa elborzasztja az európai polgárt. (Mármint abban az államokban élőket, ahol a regnáló balos kormányok egyáltalán megengedték azoknak a felvételeknek a bemutatását.) De nem kérünk a mérhetetlen ukrán korrupcióból sem. Maga az ukrán elnök bevallotta, hogy nem tud elszámolni a segélyként kapott összegek mintegy felével. Miközben neki sokmilliós értékű ingatlanok vannak a tulajdonában szerte a világon. És azt sem tudjuk értékelni, hogy Ukrajna lezárja határait válogatott sportolói, elismert előadóművészei, tudósai előtt. Teszi avval az indokkal, hogy közülük feltűnően sokan maradtak külföldön. (Nem ismerős ez a jelenség az egykori kommunista államok lakóinak? Akkoriban minden külföldre utazott csapattal szinte ugyanolyan számú belügyis is ment, hogy vigyázzanak rájuk!)  Erről pedig sem az Unió, de maga a Kijevbe látogatott bizottsági elnök sem tesz említést. Úgy tesz, mintha ezekről nem is tudna, mintha Ukrajna példamutatóan teljesítené a felvételi feltételeket. Pedig erről kellene tárgyalnia egy tagállam jelölt országban, s nem kedélyesen paroláznia, puszilóznia az államelnökkel. 

És főleg nem egyezkedni vele a háború további folytatásáról.