Europofon. Vagy inkább europofátlanság?

Az Európai Bizottság nem hajlandó tudomást venni az őshonos nemzeti kisebbségekről. A napokban elutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) jogalkotási beadványát, melyben a nemzeti régiók külön támogatásáért folyamodtak. A kezdeményezés azt kérte, hogy a kohéziós alapok elosztásakor az uniós intézmények legyenek tekintettel az etnikai és nyelvi kisebbségekre.

Az SZNT szerint a kohéziós politika nem csupán gazdasági eszköz, hanem kulturális és identitásbeli dimenziókkal is bír, hiszen a nemzeti régiók pontosan ezen a határvonalon élnek – a gazdasági lehetőségek és a kulturális örökség együttesen formálják a mindennapokat. Azért kérték, hogy a 2027 utáni többéves pénzügyi keret vegye figyelembe a régiók sajátosságait, és hozza közelebb a kohéziót a polgárokhoz és identitásokhoz.

A brüsszeli elutasítás korántsem meglepő, miután az Európai Bizottság négy évvel ezelőtt szintén elutasította a Minority SafePack nevű polgári kezdeményezést. A székely kezdeményezés kevesebbet követelt, mint a Minority SafePacknél, mivel nem közvetlenül a nemzetiségi kérdés roppant kényes ügyét célozza, hanem csupán annak egyik részterületét, az uniós források kezelését. Amit elvileg a pénzalapok szabályozásának módosításával meg lehetne valósítani. Arról nem is beszélve, hogy az országos kormányok kikerülésének ötletével már komolyan foglalkoznak Brüsszelben, az ott meghatározó balliberálisok éppen a magyar kormány megbüntetésére vetették fel a közvetlen finanszírozás lehetőségét, hogy például Brüsszelből közvetlenül a Karácsony Gergely irányította Budapestnek juttathassák a pénzalapokat az Orbán-kormány kiküszöbölésével. A székely petíció is lényegében hasonlót célzott, hogy az uniós pénzek közvetlenül Brüsszelből Székelyföldre juthassanak, Bukarest kikerülésével.

Brüsszel viszont nem hajlandó erre, pontosabban az EU-s kormányként működő Európai Bizottság. Az Európai Parlament ugyanis nagy többséggel szavazta meg annak idején a Minority SafePacket. A bizottság következetesen kerüli a párbeszédet és az érdemi megoldások keresését az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében. Most azzal érvelt, hogy nincsen lehetősége meghatározni a nemzeti régiókat, és nem gondolja úgy, hogy a kisebbségek lakta régiókat hátrányos megkülönböztetés éri a kohéziós pénzalapok elosztásánál.

Az őshonos nemzeti kisebbségek ügye továbbra is forró gesztenye Brüsszelben. Úgy félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Az utóbbi évek fejleményei sajnos megerősítik ezt, a 2014-es skót és a 2017-es katalán függetlenségi kezdeményezéseket jelentős destabilizáló tényezőnek tekintették, Brüsszelnek semmilyen stratégiája sem volt kezelésükre – 2014-ben Nagy-Britannia még EU-s tag volt. 

Aggasztó, hogy az Európai Bizottság mennyire elszakadt a polgároktól, hiszen az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó mintegy ötvenmillió európai polgár véleményét másodszor is semmibe vette. Az amolyan uniós alkotmánynak számító Lisszaboni Szerződés ugyanis lehetőséget biztosít az európai polgároknak, hogy a polgári kezdeményezések intézménye révén beleszóljanak az EU működésébe és törvénytervezeteket javasoljanak. Több mint tíz év alatt több ilyen próbálkozás volt, többek között az SZNT mostani petíciója vagy a még jelentősebb Minority SafePack. Az Európai Bizottság valamennyit elutasította, körömszakadtig ragaszkodva a kizárólagos törvénykezdeményezési hatáskörért. Ez súlyos demokráciadeficit, melyet a minapi elutasítás tovább fokoz – az europofon ezért nemcsak a székelyeknek szól, hanem minden európai polgárnak, akinek véleményét következetesen figyelmen kívül hagyják.